Cerceruska, Koplaló Mátyás, A kőleves és társai – új részekkel bővül a Magyar népmesék

Cerceruska, Koplaló Mátyás, A kőleves és társai – új részekkel bővül a Magyar népmesék

Az első két-három évad egyszerűbb stílusát követik majd az újabb epizódok. 

13 új résszel tér vissza a legendás Magyar népmesék rajzfilmsorozat, amely korábban olyan jól ismert önálló meséket mutatott be, mint a Cerceruska, A kőleves, Koplaló Mátyás vagy épp a Gyöngyvirág Palkó. A kecskeméti rajzfilmstúdióban készült rajzfilmsorozatot 2020 októberében hungarikummá is nyilvánították.

A sorozat ötlete Mikulás Ferenc fejéből pattant ki, a tervezés és a rendezés pedig Jankovics Marcell munkáját dicséri. Az új részek kiválasztását Jankovics Marcell és Mikulás Ferenc kezdték meg, később Tóth Gábor néprajzkutató is bekapcsolódott a munkába – adta hírül az MTI. Az időközben elhunyt Jankovics Marcell helyére Csákovics Lajos lépett, aki a Toldi sorozaton társrendezőként dolgozott Jankovics Marcell mellett. A készülő munkában közreműködik továbbá Bogyó PéterKirály Krisztián, illetve Maticska Zsolt is.

Csákovics Lajos elmondta, hogy az új részek esetében egyszerűbb látványvilágra törekedtek, „de hangulatában mindenképpen hozni fogja azt a klasszikust, ami miatt mindenki szereti a Magyar népmesék sorozatot”.

Az új részekkel összesen 113-ra bővül a Magyar népmesék epizódjainak száma. A végeredménnyel 2025-ben találkozhatnak majd a nézők a televízióban.

Borítókép forrása: Kecskemétfilm

Kövess Minket!



Gamer szótár