Zach Cregger nagyot robbantott új filmjével, a Weapons egyelőre viszi a pálmát, ami pici reményt ad az új Resident Evilk-filmnek is.
Néhány napja értekeztünk arról, hogy bár készül az új Resident Evil-film, egyelőre nem túlbiztatóak a jelek. Egyrészt nem a legtapasztaltabb, legnevesebb rendező szállítja majd a filmet, ami máris sokaknál piros zászlót jelentet, hiszen még, ha nem is szabad mindenkit előre leírni, annyit csalódtak már a rajongók az élőszereplős Resident Evil filmekben és sorozatokban, hogy nem igazán tudnak bízni senkiben sem, aki egy új produkció élére áll. Másrészt pedig, pont a rendező, Zach Cregger nyilatkozta azt nemrég, hogy bár imádja és tiszteli a játékokat, a filmje nem feltétlen fogja azokat követni. Inkább egyfajta alapnak tekinti a már lefektetett Resident Evil lore-t, nem pedig olyan követendő útnak, amiről semmilyen körülmények között nem lehet lelépni.
Egy szó, mint száz, egyelőre sokan félnek az új Resident Evil-filmtől. Most azonban megjelent egy kis pislákoló fény az alagút végén, megjelentek ugyanis az első kritikák Zach Cregger legújabb filmjéről, a Weapons-ről, és egyelőre mindenki imádja. Nincs persze még sok kritika a Rotten Tomatoes rendszerében, de az oda beérkezett 13 írás alapján egyelőre 100%-on áll a film, persze ez még csak a kritikusok véleménye. Egyrészt még csökkenhet az érték, ahogy több kritika érkezik be, másrészt még érdekes lesz a nézők véleménye is.
Annyit viszont már leszűrhetünk ennyiből is, hogy igenis van potenciál Zach Creggerben, főleg ha horrorról van szó. Ez kevés még az üdvösséghez, de kiindulási pontnak nem rossz. Bízzunk benne, hogy az új Resident Evil is olyan jól sikerül majd, mint a Weapons!