A főszereplőnek tetszik a Penge reboot vergődése

A főszereplőnek tetszik a Penge reboot vergődése

Nem véletlenül került ki a film a Marvel naptárából, és most már azt sem tudni, hogy valaha elkészül-e még.

Nem először csúsztatják el a Penge (Blade) rebootot, hiszen számos sebből vérzik a projekt. A Marvel egyszerűen nem tud dűlőre jutni ezzel a karakterrel, és bár már jó pár alkalommal átírták a forgatókönyvet, még mindig nincsen kész, a gyártást pedig egyelőre biztosan nem fogják elkezdeni. Odáig fajult a dolog, hogy a stúdió végül kivette a 2025-ös naptárból, és a helyére egy Predator került.

Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy törölték volna, de a produkció jövőjét tekintve biztosan nem sok jót ígér. Ráadásul a Deadpool és Wolverine-ban feltűnő Wesley Snipes sokak számára hatalmas nosztalgiabombát jelentett. Két évtizeddel ezelőtt ő alakította ugyanis a Penge trilógiában a címszereplőt, méghozzá elképesztően jól. Nem csoda, ha egyesek számára csak egyetlen színész van, aki eljátszhatja a fénybenjárót – főleg mivel még Ryan Reynolds is őt szeretné látni a nagyvásznon Pengeként. Az új alkotás főszereplője eközben Mahershala Ali lenne, de egyelőre nem ragadhat kardot és eshet neki a vámpíroknak, mert jelenleg semmi sem készült még el az új Pengéhez. A film a tervek szerint 2025. november 7-én került volna a mozikba, de ez nem valósul meg, és kitudja 2026-ban láthatjuk-e egyáltalán.

Mahershala Ali (Penge/Eric Brooks) mellett egyébként egy másik színész neve is felmerült, Mia Goth nyerte meg ugyanis Lilith szerepét – ő lenne az egyik gonosztevő. A kontextus miatt a karakter ezen változata Drakula lánya lenne, nem pedig a Démonok Anyja, akit a közelmúltban olyan alkotásokban is láthattunk, mint a Marvel's Midnight Suns című videojáték.

Ali eközben állítólag találkozott a Marvel Studios vezetőivel, és a beszélgetés során elárulta, hogy elégedett a Penge projekttel és nincs gondja vele, ha a nulláról szeretnék újrakezdeni. Emellett az újabb csúszás sem jelent számára semmiféle problémát. Legalább ez egy biztos pontja a projektnek, így a főszereplőt egyelőre nem kell újracastingolni.

Kövess Minket!



Gamer szótár