Kevesebb szex, több barátság: erre vágynak a mai tinik a képernyőn

Kevesebb szex, több barátság: erre vágynak a mai tinik a képernyőn

Szexszel mégsem lehet azért mindent eladni? 

Sokáig tartotta magát az az elképzelés, miszerint jobban eladhatóvá válik egy tartalom, ha meztelenkedés és erotika is van benne, a legújabb kutatások azonban azt sugallják, hogy a mai fiataloknak már más igényeik vannak a filmek és sorozatok terén, mint azt előzetesen gondolni lehetne. A Kalifornia Egyetem friss kutatása szerint ugyanis a kamaszok a szex helyett valami egészen másra vágynak a képernyőn. 

Az 1500, 10 és 24 év közötti amerikai fiatalt vizsgáló felmérés szerint a tizenéveseket és a fiatal felnőtteket sokkal jobban érdeklik a barátságról és a plátói kapcsolatokról szóló történetek, mint azok a filmek és sorozatok, amelyek a romantikára vagy a szexre fókuszálnak - írja a kutatásra hivatkozva a Deadline. A jelentés szerint a szóban forgó korosztály 63,5 százaléka részesíti előnyben a romantikamentes prdukciókat szemben a tavalyi felméréssel, ahol ez az arány még csak 55 százalék volt. 

Alisha J. Hines kutatási igazgató szerint az új felmérés jól szemlélteti azt a tendenciát, amely már a tavalyi adatokból is kitűnt, miszerint a fiatalok belefáradtak abba, hogy ugyanazokat az unalomig ismert frázisokat lássák vissza a képernyőn, és valami újra vágynak. „A tizenévesek és fiatal felnőttek olyan történeteket szeretnének látni, amelyek hitelesebben tükrözik az árnyalt kapcsolatok teljes spektrumát” - nyilatkozta Hines. 

A megkérdezettek több mint egyharmada, egészen pontosan 36,2 százaléka mondta azt, hogy a fantáziavilágban játszódó történeteket preferálja, míg 7,2 százalékuk a gazdag és híres emberek életét bemutató sztorikat részesíti előnyben. 13,9 százalékuk ezzel szemben a társadalmi problémákra reflektáló történetekre voksolt, 24,2 százalékuk pedig az egyénre fókuszáló filmeket és sorozatokat kedveli. Érdekesség, hogy a fantasy tartalmak népszerűsége a korosztályban 56 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, ugyanakkor továbbra is nagyon kedveltek azok a produkciók, amelyekben a főhős messze felülmúlja az esélyeit. 

Yalda T. Uhls, a tanulmányt lehetővé tevő civil szervezt alapítója és ügyvezető igazgatója szerint nem csoda, hogy a mai fiatalok a fantáziavilágba és a pozitív kicsengésű történetekbe menekülnek. Ezt a generációt nagyon sok társadalmi probléma foglalkoztatja, épp ezért lelkileg egyfajta pihenésre van szükségük. Érthető, hogy sokan közülük a fantázilágot és a reményt árasztó történeteket keresik, hogy megszabaduljanak azoktól a kihívásoktól, amelyek a mai fiatalság valóságának részét képezik” - fogalmazott

Borítókép forrása: Prime Video 

Kövess Minket!



Gamer szótár