Már itt volt a kertek alatt, de csak eltolják az új Pókember sorozat premierjét

Már itt volt a kertek alatt, de csak eltolják az új Pókember sorozat premierjét

Egy új jelentés szerint novemberben biztosan nem hálóhintázik be a képernyőnkre a Your Friendly Neighborhood Spider-Man animációs sorozat.

A széria vezető írója, Jeff Trammell augusztusban már kitért arra, hogy mire számíthatunk az első évadban.

„Tudjátok, szeretnék egy közhelyes, »Várjátok a váratlant« választ adni, de őszintén szólva szimplán ez a Barátságos Pókember lesz. New York felhőkarcolóin lóg, és nem egy hatalmas intergalaktikus kalandról van szó. Nagyon szórakoztató volt beleásni magunkat. Van benne néhány meglepetés, és nagyon izgatottan várom, hogy ezt ti is láthassátok.”

Brad Winderbaum eközben a következőket mondta:

„Nagyon hasonlít a Steve Ditko-korszakában megjelent képregényekre. Ez a Peter Parker még középiskolás emellett gondoskodni szeretne a nagynénjéről, de teljesen le van égve, és akkor ezek mellett még szuperhősi feladatait is el kell látnia.”

Ezen kívül Winderbaum megerősítette, hogy a Your Friendly Neighborhood Spider-Man az MCU-ban is látott 616-os Földön játszódik.

A Disney időközben húzott egy merészet és több Marvel-sorozat megjelenési dátumának időpontját is módosította. Ha az újonnan kiszivárgott dokumentum helyes, akkor az új animációs Pókember soroztat csak 2025. január 25-én debütál a Disney+-on. Eredetileg elvileg november 2-án debütált volt a hálószövő a streamingplatformon, de ez úgy látszik nem jön össze.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések