Megjött a Thunderbolts szinkronos előzetese, a magyar címért már megéri megnézni!

Megjött a Thunderbolts szinkronos előzetese, a magyar címért már megéri megnézni!

Egy biztos, ha mást nem is, az MCU legújabb alkotásának magyar címét egy életre megjegyeztük.

A nyári Deadpool és Wolverine volt az egyetlen az egyetlen nézhető film az MCU-ból az utóbbi években – bár talán A galaxis őrzői 3 még ide tartozik. Nem véletlen tehát, hogy a rajongók csalódottak, a stúdió pedig gőzerővel keresi a megoldást, hogy visszataláljon a helyes útra. Eközben a Thunderbolts már javában elkészült, pedig egy ideig úgy tűnt, semmi sem lesz ebből a projektből. Már csak azért is, mert egyre többen érezték úgy, hogy ez nem más, mint egy gagyi Öngyilkos osztag másolat, illetve a főszerepet játszó karakterek sem éppen a legismertebbek a Marvel univerzumában.

Mindenesetre biztosan megkapjuk a filmet, hiszen az első előzetes is napvilágot látott már belőle, most viszont kiderült a magyar címe, és az első szinkronizált kedvcsinálót is megnézhetjük. Florence Pugh jelenléte sokat segít a filmen, és nem csak azért, mert ő a Végjátékban elhunyt Natasa Romanoff (Fekete özvegy Scarlett Johansson alakításában) húga, hanem mert tényleg egy tehetséges színésznő. A film magyar címe Mennydörgők (Thunderbolts) lesz, és továbbra is csak megerősíteni tudjuk, hogy a Valentine Allegra de Fontaine (Julia Louis-Dreyfus) által megálmodott csapatot összekovácsolni komolyabb feladat lesz, mint gondolná. A filmben felbukkan Yelena Belova (Florence Pugh), a Vörös Őr (David Harbour), Bucky Barnes (Sebastian Stan), a U.S. Agent (Wyatt Russell), Szellem (Hannah John-Kamen) és Kiképző (Olga Kurylenko) is.

Egy biztos, ez a cím egy életre belénk égett, már csak a humorosan magyarra fordított AC/DC Thunderstruck (villám) zene hiányzott belőle. Ennek ellenére elképzelhető, hogy jó film lesz, de egyelőre nekünk nem ez jön át az előzetesből továbbra sem:

Kövess Minket!



Gamer szótár