A világ összes személyes adata lenyomozható egy okosszemüveggel

A világ összes személyes adata lenyomozható egy okosszemüveggel

Két egyetemista világított rá az okosszemüvegek sötét oldalára. 

Két harvardi diák hátborzongató videót tett közzé nemrégiben, amelyben arra mutatnak rá, milyen könnyű is visszaélni az okosszemüvegekkel - szúrta ki elsőként a 404 Media. AnhPhu Nguyen és társa, Caine Ardayfi egy kereskedelmi forgalomban is kapható eszközt, a Meta Ray-Bannel közös okosszemüvegét vette alapul, ami az úgynevezett I-XRAY névre keresztelt technológián alapszik.

A két fiatal a Meta szemüvegének azon funkcióját használta fel, amellyel valós időben a szemüvegről lehet élőzni a Facebookon vagy az Instagramon. Ez önmagában még nem is lenne gond, az azonban már annál inkább, hogy az élőzés alatt egy számítógépes program könnyen megfigyelheti az adatfolyamot, hogy a mesterséges intelligencia segítségével beazonosítsa a szembejövő arcokat. Az így megszerzett fotók ezután nyilvános adatbázisokban köthetnek ki, ahol már könnyen összepárosíthatóak lesznek nevekkel, címekkel, telefonszámokkal, sőt még a rokonok személyére is fény derülhet. A diákok által közzétett videóban azt láthatjuk, hogy egyikük, akik Ray-Ban szemüveget visel, valós időben azonosítja több osztálytársa nevét, címüket és a rokonaik nevét is megszerzi. Talán még ennél is elborzasztóbb az a jelenet, amikor Nguyen és Ardayfio idegenekkel cseveg a metróra várva, miközben az okosszemüveg segítségével lényegében minden fontos információhoz hozzájutnak velük kapcsolatban, anélkül, hogy az érintettek ezeket az orrukra kötnék. 

Az arcfelismerés kapcsán, amilyen a fentebb említett I-XRAY is, már régóta figyelmeztetnek a szakértők. Bár a szóban forgó technológia bizonyos keretek betartása mellett kétségkívül hasznos lehet – például a bűnüldözésben vagy a bűnmegelőzésben –, a visszaélés reális félelem, mind állami, mind egyéni szinten. A két harvardi egyetemista videója pedig azért is különösen mellbevágó, mert egy bárki számára könnyen hozzáférhető, kereskedelmi forgalomban is kapható kütyüről van benne szó. 

Borítókép forrása: Meta 

Kövess Minket!



Gamer szótár