Nem a Mass Effect 5 az egyetlen dolog, ami miatt izgatottak lehetnek a sorozat rajongói

Nem a Mass Effect 5 az egyetlen dolog, ami miatt izgatottak lehetnek a sorozat rajongói

A projektre ráállított írónak már van gyakorlata az űrutazós sztorik terén, de ez nem annyira jó ajánlólevél, mint amilyennek hangzik.

Televíziós sorozat készül a BioWare népszerű videójátékából, a Mass Effectből, a gyártásért pedig az Amazon MGM Studios felel majd, akik legutóbb a Falloutból készült adaptációjukkal arattak kritikai sikereket – írja a Variety exkluzív információkra hivatkozva. A lap szerint a jelenleg a Mass Effect 5 fejlesztéséért felelős BioWare-es csapat, illetve a munkálatokat összefogó Michael Gamble is oroszlánrészt vállal majd a projektben, tehát talán nem kell amiatt sem aggódni, hogy a rossz végéről fogják meg a legendás játékot.

Persze garancia semmire sincs, elvégre a sorozat írója az a Daniel Casey lesz, akinek már van egy érdekes tapasztalata az űrutazós sztorik kapcsán: annak idején ő írta a Halálos iramban kilencedik részét, amiben autóval mentek az űrbe a szereplők akciózni (ez már majdnem Mass Effect). Mellette executive produceri feladatokat lát majd el Karim Zreik, aki többek között a Daredevilen és a Jessica Joneson dolgozott korábban, valamint Ari Arad, akinek a neve A vasember vagy a Páncélba zárt szellem miatt lehet ismerős.

Azt egyelőre nem tudni, hogy miről fog szólni a Mass Effect sorozat, hogy az eredeti trilógia sztoriját szeretné-e feldolgozni az Amazon, vagy ehelyett inkább olyan megközelítésben gondolkodnak, mint amilyet a Fallout esetében is láthattunk. Annyi biztos, hogy 2021-ben már voltak pletykák a sorozat elkészítésével kapcsolatos tárgyalásokról, ezek érhettek most hosszú egyeztetést követően révbe. Most, hogy a nehezén már túl vannak az illetékesek, gyanítjuk, hogy a jövőben rendszeresen kapjuk majd a híreket a sorozatról, és nem kell megvárni a 2025-ös N7-napot az újabb morzsákért.

Borítókép: BioWare

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések