Kevin Feige szerint ez a 3 pillanat volt az MCU csúcsa

Kevin Feige szerint ez a 3 pillanat volt az MCU csúcsa

Neked melyik a 3 legkedvesebb emléked az eddigi MCU-ból?

Lezajlott a Disney D23 expója a hétvégén Brazíliában, és többek között az is kiderült, hogy az Andor második évada mikor fut majd be a streamingplatformra. Ezen az eseményen a Marvel filmes univerzumának elsőszámú embere, Kevin Feige is megjelent, és ha már ott járt, egy panelbeszélgetés során elárulta melyik a három kedvenc pillanata az MCU-ban, amit valaha filmre vittek.

A CinePopnak nyilatkozva Feige elsőként azt a jelenetet hozta fel, amikor a Robert Downey Jr. által alakított Tony Stark azt mondja: „Én vagyok a Vasember”, mielőtt csettint egyet az ujjaival, és a Végtelen Kesztyűvel eltörli Thanost és seregét.

Ezt nem akármilyen élmény volt végignézni a moziban, továbbá hihetetlen volt látni, ahogy Stark története végül beteljesedik. Ez ugyanaz a mondat, mint amit az első Vasember-film (Iron Man) végén mond, amikor a sajtónak elárulja, hogy valóban ő a páncélos hős.

A következő, amire Feige rettentően szívesen emlékszik vissza, az Amerika Kapitány: Polgárháborúban (Captain America: Civil Wars) a néhai Chadwick Boseman által alakított Fekete Párduc leleplezése. Ki tudná elfelejteni azt az üldözős jelenetet, amikor Bucky után sprintel, Amerika Kapitány pedig egy összetört autó oldalából jön elő?

Az utolsó pedig, amiről Feige megosztotta gondolatait szintén a Végjátékból való. Alighanem ez sokaknak benne van minden idők legjobb pillanataiban. Hulk a végtelen kövek használatával mindenkit felélesztett, akit Thanos elintézett, ezt követően megjelenik egy csomó portál, amelyből előlépnek a feltámasztott hősök, hogy segítsenek legyőzni a gonosztevőt és seregét a végső összecsapásban.

Bár a film ezen pontján már mindenki életben volt a második csettintésnek köszönhetően, mégis eltartott egy darabig, amíg megszervezték a visszatérésüket a csatába, és ez sokkal epikusabbá tette a nagyvásznon a filmet. Amikor Sólyom ( Sam Wilson) megszólal, hogy nézzen balra, azt hiszem sokakat kirázott a hideg, és miután megfordult Amerika Kapitány, már sejteni lehetett, nem marad egyedül ebben a harcban.

Az MCU következő fázisán már nagyban dolgoznak egyébként Feige-ék, és hamarosan befut majd a mozikba a Mennydörgők (Thunderbolts) és az Amerika Kapitány: Szép új világ (Captain Brave New World) izgalmas új korszakot hozhat el a franchise életébe, de egyelőre azért még messze van attól a katarzistól, amit a Végjátékkal összehoztak korábban, az egyszer biztos.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések