Már ezrek írták alá a Hogwarts Legacy 2-ről szóló petíciót

Már ezrek írták alá a Hogwarts Legacy 2-ről szóló petíciót

Lassan eléri a 10 000 mérföldkövet a résztvevők száma.

2023 egyik legsikeresebb játéka kétség kívül a Hogwarts Legacy lett – a legkelendőbb címe mindenképp –, a Warner Bros. Games pedig ezen felbuzdulva viszonylag hamar zöld utat adott a második rész elkészítésének. David Haddad – a vállalat elnöke – azt is elárulta, hogy kiemelt figyelemben részesítik a projektet, mely bizonyos történetmesélési elemeivel összekapcsolódik majd az éppen készülő Harry Potter-sorozattal. Mindez egyelőre szuperül hangzik, azonban a rajongók mégis aláírásgyűjtésbe kezdtek egy petícióhoz, mellyel valószínűleg te is egyetértesz majd.

A petíció a Change.org-on indult, mégpedig azzal a céllal, hogy megakadályozzák a Hogwarts Legacy 2 élőszolgáltatásos játékként való piacra kerülését. Habár a Warner semmi konkrétumot nem mondott azzal kapcsolatban, hogy miként képzelni el a játékot a jövőben, a rajongók a korábbi nyilatkozatok nyomán – melyek arról szolnak, hogy egyre inkább nyitnának az élőszolgáltatások címek felé – attól tartanak, hogy ez ráfogja nyomni a pecsétjét erre a projektre is. A petíció lassan 10 000 aláírásnál tart, és ez a szám még biztosan jócskán fog nőni.

Attól egyébként nem érdemes sokat várni, hogy egy ilyen aláírásgyűjtés komoly nyomást gyakoroljon a fejlesztőkre, hiszen a játékosoknak csak egy nagyon kis töredékéről beszélünk. Az viszont bizakodásra adhat okot, hogy az első rész sikerének a láttán a Warner talán nem kockáztatja meg, hogy változtat a játék stílusán, és marad a hagyományos módnál. Idővel mindenre fény derül, beleszólásunk pedig valójában nem igazán van.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Ismered azt a sztorit, hogy Max Payne találkozik a Mandalórival? Nem? Mutatjuk!

A Riftwalker egy igazi popkulturális turmix: egyszerre merülhetsz el a sivatagban egy fejvadászként, és likvidálhatod az ellenfeleidet a bullet time segítségével. Ha mindig is szeretted volna egy speederen szelni a dűnéket, miközben Max Payne-t megszégyenítve osztod az áldást, ez a sztoriorientált projekt lesz az új kedvenced.

Közvetítések