A hétvége alatt több, mint 10 millióan próbálták ki a Marvel Rivalst

A hétvége alatt több, mint 10 millióan próbálták ki a Marvel Rivalst

Megállíthatatlanul hasít a játék, és még ki tudja, hogy hol a vége.

Idén a Mikulásnak nehéz dolga lehetett, ugyanis hiába törte magát, hogy időben elérjen minden gyerekhez az ajándékokkal, a NetEase teljesen elvitte a Showt a december 6-án kiadott ingyenesen játszható Marvel Rivalsszal. Már előre sejteni lehetett, hogy hatalmas durranás lesz ez a hőslövölde, hiszen kedvenc karaktereink bőrébe bújhatunk a csaták során, azonban így is sikerült minden előzetes elvárást felülmúlnia, és egy óriási mérföldkőhöz érkeznie a hétvégén.

Már az első nap közel félmillió egyidejű játékossal találkozhatunk Steamen, és az érdeklődés ezt követően sem lankadt. A PC-s és a konzol felhasználók száma mára összesítve átlépte a 10 milliós álomhatárt, ami egy hétvége alatt brutális teljesítménynek számít még egy ingyenes cím esetében is.

„Mindössze 72 óra alatt elértük a 10 millió játékos hihetetlen mérföldkövét világszerte! Szeretnénk szívből jövő köszönetünket kifejezni mindannyiótoknak. Gyújtsuk fel együtt a csatát!" – áll a hivatalos bejegyzésben.

Lehet Overwatch utánzatként hivatkozni a Marvel Rivalsra, de az mostanra kiderült, hogy a műfaj kedvelőinek igenis kell a vérfrissítés, és úgy tűnik, hogy a NetEase képes megadni a rajongók számára amire vágynak. Már csak sikeresen fenn kell tartani a figyelmet, mellyel úgy gondolom nem lesz probléma, hiszen a fejlesztőknek van még egy s más a tarsolyában.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések