Mégis miért olyan sápadtak a császárok a Gladiátor II-ben?

Geta és Caracalla sápadt bőrszíne nem csupán filmes kitaláció. 

Nemrégiben befutott a mozikba a nagy sikerű Gladiátor folytatása, amely igen nagyot urgott a történetben, ugyanis nagyjából húsz évvel az első film eseményei után veszi fel a fonalat, amikor is már nem Commodus, hanem két társcsászár, Geta és Caracalla ül a trónon. Ridley Scott gladiátoros eposza történelmileg több pontatlanságot is tartalmaz, gondoljunk csak az ominózus cápás jelenetre vagy épp az orrszarvús gladiátor harcra, amelyek jelen tudásunk szerint egészen biztosan nem történtek meg a valóságban, de az is furcsa, hogy a történet szinte egy az egyben megkerüli Septimius Severus római császárt, aki lényegesen nagyobb szerepet játszott az ókori római történelemben, mint az utána következő Geta és Caracalla. A társ-augustusok ábrázolása azonban ezzel szemben bizonyos értelemben meglepően pontosra sikeredett a filmben. 

Caracalla és Geta apjuk, Septimius Severus 211-ben bekövetkezett halála után kerültek a trónra, és bár a császár igyekezett mindent elkövetni annak érdekében, hogy a két fivért kibékítse, a testvéri viszály végül gyilkossággá fajult. A két uralkodó a valóságban sem volt egy szimpatikus figura, jellembéli hiányosságaikat pedig Ridley Scott filmje is jól kidomborítja: kegyetlen, könyörtelen uralkodók voltak, bár a korabeli törtenírók többnyire egyetértenek abban, hogy elsősorban Caracalla volt az oka a testvéri ellenségeskedésnek. A filmbeli császárok az első részben megismert Commodushoz hasonlóan paranoiásak, gőgősek és távolságtartóak voltak a római néppel, és bármilyen furcsán hangzik is, erre az önhitt viselkedésre utal vissza még az arcbőrük színe is.

Geta (Joseph Quinn) és Caracalla (Fred Hechinger) sokkal sápadtabbak a filmben, mint a körülöttük lévők, és ez nem a véletlennek köszönhető. A fehér bőr az ókori Európában (és még jóval később is) a nemesi származás ismérve volt, egyfajta megkülönböztetőként szolgált a köznép embereitől, akiknek a bőrét gyakran barnára cserzette a nap a földeken. A korabeli nők például krétaporral vagy ólomtartalmú fehér festékkel kenték be az arcukat, de nem volt ritka, hogy a férfiak is ilyen formában tudatták a világgal, hogy rangban az egyszerű emberek felett állnak. 

Ám ahogy azt a Screen Rant is megjegyzi, Caracalla sápadságának más oka is lehetett. A császár a film végén gyakorlatilag az eszét veszti, és Macrinus manipulálásnak hatására megöli Getát, majd kedvenc majmát, Dondast teszi meg első konzulnak (a majom egyébként filmes fikció csupán, nincs arra utaló történelmi forrás, hogy Dondas valóban létezett volna). Caracalla megőrülésének szintén van némi történelmi előzménye, a császár ugyanis a történelmi források szerint a valóságban is hajlamos volt a dühkitörésekre, a paranoiára és a megszállott viselkedésre. Halála előtt Geta mindenesetre azt mondta Macrinusnak, hogy bátyja viselkedésének oka a szifilisz, amely az utolsó stádiumban köztudottan személyiségváltozást és különféle pszichózisokat idézhet elő.

A történészek többsége szerint Caracallának valóban volt valamilyen betegsége, amely kihathatott a személyiségére is, az azonban messze nem bizonyított, hogy szifiliszes lett volna (az első hivatalos szifiliszjárványt több mint ezer évvel Geta és Caracalla uralkodása után jegyezték fel). Egy másik lehetséges magyarázat a viselkedésére az ólommérgezés lehet, amelyről úgy tartják, hogy igen gyakori volt az ókori Rómában, miután az előkelők napi szinten nagy mennyiségű ólomacetáttal ízesített bort ittak. 

Borítókép forrása: Paramount Pictures