GTA 6: Fellélegezhetnek a kisebbségek, nem száll beléjük páros lábbal a Rockstar Games

GTA 6: Fellélegezhetnek a kisebbségek, nem száll beléjük páros lábbal a Rockstar Games

Nem kell rögtön woke-ot kiáltani, mert biztosak vagyunk benne, hogy amelyik pofont nem a kisebbségek kapják majd a GTA 6-ban, azt a Rockstar kiosztja valaki másnak.

A gamerek világszerte éheznek valami új GTA 6 hírre, és egyesek már a GTA náthájukra készülnek. A Rockstar Games azonban nem sieti el a dolgot. Már egy éve nem mondtak semmit azon kívül, hogy mikor tervezik kiadni a játékot, amiről alig tudunk bármit is. Ugyan sokan reménykedtek, hogy az első és eddig egyetlen előzetes évfordulójára legalább készülnek valamivel, ám a második trailer csak nem akar érkezni.

Mivel továbbra is csak annyit tehetünk, hogy ölbe tett kézzel várjuk a Rockstar következő lépését, üdítő látni, hogy a mindig megbízható Jason Schreier szolgált egy morzsányi információval a játékról szóló legújabb cikkjében. Ebben elsősorban azzal foglalkozott, hogy mi történt az elmúlt évtizedben a játék fejlesztése körül a stúdiónál, de eközben elejtett még egy érdekességet a GTA 6 tartalmával kapcsolatban, amin páran azonnal felháborodtak az interneteken.

A Bloombergen megjelent riportot olvasva az első benyomásunk könnyen az lehet, hogy a Rockstar ezúttal nem akar annyira provokatív játékot csinálni, mint amilyenek a korábbi GTA-k voltak. Azt viszont nem árt leszögezni, hogy ez nem azt jelenti, hogy átmentek Disney-be, sőt. Elsősorban a szexuális és az etnikai kisebbségek lélegezhetnek fel most, mert velük szemben lesz kevésbé nyers a GTA 6 azon ukáz szerint, amit a stúdió állítólag az íróknak kiadott.

A közösségi médiában már akadnak páran, akik ezen a híren kiakadtak, de álljunk meg egy pillanatra és gondoljuk végig ezt a fejleményt. A GTA 6 első előzetese alapján a Rockstar még mindig remekül nyúl a humorhoz, látszólag szorosabban rajta van a pulzusa a társadalom ütőerén, mint valaha. Valószínűleg éppen ezért is jöttek rá arra, hogy a franchise létezése óta már szinte minden poént ellőttek a szexuális és etnikai kisebbségekkel szemben, ideje lenne ebből visszább venni. És mivel a homofóbia, a transzfóbia vagy a rasszizmus sosem volt központi, megkerülhetetlen sarokköve a játékoknak, hanem csupán ez is egy téma volt a sok közül, amit kiparodizálhattak, aligha fogjuk azon kapni magunkat, hogy „na, innen hiányzik egy ezerszer hallott poén a feketékről”.

Ezért még véletlenül sem gondolnánk, hogy Schreier híre automatikusan azt jelentené, hogy „jajj, már a Rockstar is woke lett”. Az pedig külön nevetséges feltételezés, hogy egy franchise, ami mindig rengeteg felháborodást generált, most azzal kerül a célkeresztbe, hogy nem akarnak megosztóak lenni. Biztosra vesszük, hogy legalább annyian fognak a megjelenést követően háborogni, mert kifigurázták őket, mint az eddigi játékok esetében összesen. Valószínűleg a popkultúra minden szeglete megkapja majd a magáét ugyanúgy, mint eddig. Ráadásul a TikTok felemelkedése miatt az átlagembereket is célzottabban lehet majd röhej tárgyává tenni, nem kell minden második mondatban a már bejáratott, megfáradt viccekhez nyúlni. Amennyiben így lesz, nagyon jól is elsülhet ez a lépés.

Borítókép: Rockstar Games

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár