Nem gondoltuk volna, hogy a FromSoftware egyetlen játékkal képes lesz beérni hármat is, de megtörtént.
Az Elden Ring DLC-je, a Shadow of the Erdtree jó esélyekkel indult a The Game Awardson az év játéka címért, ahol még a szabályokat is megváltoztatta Geoff Keighley csapata csak azért, hogy ezt is nevezhessék a legjobbak között. Igen, tényleg annyira jó volt. Végül erről a díjról lemaradt a FromSoftware idén az Astro Bot miatt, ami mégis csak egy önálló játék volt, ami mindenkit hasonló mód rabul ejtett. De valószínűleg így sincs túl sok oka a stúdiónak panaszkodni, ha igazat állít a Bandai Namco, a játékaik kiadásáért felelős cég.
Ugyanis miután a fejlesztők bejelentették a TGA-n az Elden Ring Nightreignt, a széria spin-offját, a Bandai Namco kiadott egy japán nyelvű sajtóközleményt erről, amiben eldicsekedtek az alapjáték eladási adataival is. És ezek szerint már átlépte a 28,6 millió eladott példányt is a program. Ez egy lassan két éves cím esetében ugyan nem lenne meglepő adat abban az értelemben, hogy a hasonlóan jó fogadtatású játékok olykor még rövidebb idő alatt is megközelítik a 30 milliót. Ám a FromSoftware esetében ez már önmagában is egy elképesztő teljesítmény, hiszen sokáig kifejezetten rétegjátéknak számított minden, amit csináltak.
De rögtön más a helyzet e szám kapcsán úgy, ha nem felejtjük el azt a kontextust sem, miszerint az Elden Ring így már bőven megelőzte a fejlesztők legsikeresebb játékait is. Amikor 2022-ben, az Elden Ring kiadásakor a FromSoftware közölte a Dark Souls franchise hivatalos eladási adatait, akkor arról írtak, hogy már 27 millió kópia felett jár a Dark Souls, a Dark Souls 2 és a Dark Souls 3 együttvéve.
Persze tudjuk, hogy az Elden Ring sikere ezeknek az eladásait is jócskán megdobta azóta, és hogy amikor legutóbb egy tavaly megjelent beszámolóban beszéltek róla, akkor már 35 milliót emlegettek a három játék kapcsán összesen. Azonban a tény, hogy ennek a régóta futó franchise-nak három részét egyetlen egy új IP képes volt megközelíteni, sőt, időarányosan kenterbe verni, kérdés nélkül a FromSoftware felhozatalanák új királyává koronázza az Elden Ringet. Bizonyára ezért sem véletlen, hogy épp egy multis spin-offot fejleszt hozzá a japán stúdió.
Az Elden Ring Nightreign valamikor 2025-ben érkezik PlayStation 4-re és PS5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re, valamint PC-re.
Borítókép: FromSoftware