A trailer előtt igyekszik jókora hype-ot generálni a filmnek.
Ugyan mindjárt beköszönt a karácsony, de még mielőtt ez megtörténne, ezen a héten minden Supermanről szól, legalábbis erről szeretne gondoskodni James Gunn. Nem elég, hogy csütörtökön bemutatják az első előzetest a filmből, a DCU újonnan kinevezett atyaúristene újabb infókkal is előrukkolt a szuperhőssel kapcsolatban.
Azt már korábban lehetett tudni, hogy nem bajlódnak az eredettörténet bemutatásával, éppen ezért Gunn a következőket mondta:
„Egyből az akcióval kezdjük, rögtön a közepébe csapunk. Superman már létezik. Lois és Clark pedig ismerik egymást.”
Ezen kívül elárulta mire lehet számítani a szupergonoszt illetően:
„Lex a kezdetektől fogva gyűlöli Supermant, bár személyesen még nem találkoztak egymással. Szóval az akcióval indítunk, és ezek rövid idő alatt pörögnek le.”
Ami pedig Clark Kent és Lois Lane között lévő kémiát illeti, Gunn csipkelődött egy picit:
„David és Rachel [karakterei] kapcsolata a vásznon olyan lesz, amit szerintem még nem láttunk, bár utálok ilyesmit mondani, de szerintem ilyen még nem volt egyetlen szuperhősfilmben sem.
Ez egy bonyolult viszony kettejük között, és mi tényleg belemegyünk, mert hosszú jeleneteik lesznek, és lehet majd látni hogyan viszonyulnak egymáshoz. Érdekes lesz látni milyen lehet egy olyan embernek, aki ilyen hihetetlenül intelligens, makacs, és szkeptikus újságíró, kapcsolatban lenni valakivel, aki képes felhőkarcolókat emelgetni.”
Arra a közvetlen kérdésre, hogy Lois tisztában van-e azzal, hogy Clark Superman, csak annyit mondott:
„Nos, majd meglátjuk. Tudja, hogy ki Superman.”
A DC Studios társ-vezérigazgatója azt is megosztotta, hogyan lavírozik kettős élete között a főhős:
„Az emberek mindenféle különböző dolgot mondtak. Azt mondták, hogy 'Clark az igazi'. Azt mondták, 'Superman az igazi, Clark pedig a titkos személyazonossága'. De én egyikben sem hiszek. Szerintem senki sem ismeri Supermant, hacsak nem ismeri mindkét énjét. És ha ez így van, akkor ismeri az igazi fickót is. Tehát nem túl sokan ismerik a valódi arcát.”
Ettől függetlenül Gunn később kitért a rajongók egyik legnagyobb aggodalmára Superman hangvételével kapcsolatban. Szerencsére úgy tűnik, sikerült megtalálnia a megfelelő egyensúlyt, hogy egy olyan változatot hozzon az Acélemberről, amely méltó az Acélemberhez és a mellékszereplőkhöz.
„Humoros, de biztosan nem annyira komikus vagy vígjáték, mint az Öngyilkos osztag vagy a Galaxis őrzői, de ettől még rengeteg poén van benne.”
Ezen felül még kiderült az is, hogy a repkedős jeleneteket drónokkal rögzítették, és első sorban a Top Gun: Maverickben látott technikát használták. Azok pedig, akik azt gondolják más projekteknek is megágyaz a film, csalódni fognak, ugyanis egyáltalán nem lesz benne semmi ilyesmi, ámbár Mr. Terrific is fontos szerepet kap a történetben. Azt nem tudni melyik változatot kapjuk meg, ugyanis az első Terry Sloane volt, egy fotografikus memóriával és atlétikai képességekkel rendelkező milliomos, aki egy öngyilkosságra készülő nő megmentése után válik szuperhőssé. A második pedig Michael Holt, az ő karakterét Sloane sztorija ihlette. Holt szintén rendkívül képzett és intelligens, feltalálta a T-Sphere-t, egy sokoldalú eszközt, amelyet a maszkja és a fülhallgatója vezérel.
„Imádom Mr. Terrificet. Ezek a karakterek mind megkapják a maguk pillanatát a napon. Mindegyiküknek megvan a maga pillanata. Nem csak cameók lesznek. Mellékszereplők ugyan, de például Mr. Terrificre nagy szerep hárul a cselekményben.”
2025. július 11-én minden bizonnyal kiderül melyikük szerepel majd a filmben.