Zűr az űrben, amit nekünk kell majd megoldani.
A Baldur's Gate 3 2023 egyik sikerjátéka volt, és bár eleve dúskált az ember a tartalomban, ha elindította, mégis egy romantikus medve adott neki igazán nagy löketet – az állattal kapcsolatos felnőttfilmes jelenetnek is beillő szituáció nagy hatással volt a közösségre, és rakétaként lőtt ki az eladás emiatt. Az Exodus ehhez hasonló sikerben reménykedik, csak egy kicsit más megoldást alkalmazva, az Archetype Entertainment debütáló alkotásában a főszereplők ugyanis inkább lezúznak egy űrpáncélzatba bújtatott medvét – azt még nem tudjuk miért.
Mindenesetre nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy a zene, a karakterek és nagyjából minden más is az első gameplay traileréből a Mass Effectre emlékeztet minket. Ez azonban nem véletlen műve, mivel a stúdió számos korábbi BioWare és Bungie alkalmazottból áll, akik korábban dolgoztak az előbb említett Mass Effecten is, de közük volt a Baldur's Gate 1 & 2, KotOR, Dragon Age: Origins és Halohoz is.
Az Exodusban az emberiség már maga mögött hagyta a Földet, és számos fejlett civilizációt alakított ki szerte a galaxisban, amelyek még genetikai szinten is eltávolodtak egymástól – arról nem is beszélve, hogy időközben egymással is harcba szálltak az erőforrásokért. A játékosok az ősi technológiákra vadászó felfedezők bőrébe bújhatnak, és így bolygóközi küldetéseken kell részt venniük két társukkal együtt. Egy fontos anyaggal is megismerkedhetünk kalandunk során, amelyet livestone-nak neveztek el, de ezt csak a kiválasztott emberek irányíthatják a felfedezések és harcok során. Nem maradhat ki a romantika sem ebből a címből, és ezáltal még a legénység egyes tagjait is magunkba bolondíthatjuk. Ennek apropóján már egyesek sejtik, de most mi is megerősítjük, bizony a döntéseink számítani fognak a sztori során.
Alapvetően egy RPG elemekkel megáldott sci-fi kalandjátékról van szó, amelyben átélhetjük majd a fénysebességgel való utazást is, a főszerepet pedig Matthew McConaughey játssza majd. A játék PC-re, PS5-re és Xbox Series X|S-re is befut majd, de pontos megjelenési dátummal még nem rendelkezik.