Még a Concordnál is nagyobb bukó lehet a Naughty Dog új játéka?

Még a Concordnál is nagyobb bukó lehet a Naughty Dog új játéka?

Egyértelműen rossz ómen, mikor ennyire szörnyen fogadják az előzetest.

A The Last of Us és Uncharted játékokat is fejlesztő Naughty Dog, a múltheti The Game Awards 2024 során rántotta le a leplet legújabb játékáról, melyben egy űrkalandra invitál bennünket. Az Intergalactic: The Heretic Prophet kétségtelenül az esemény legnagyobb meglepetései közé tartozik, a stúdiót vezető Neil Druckmann pedig úgy nyilatkozott róla, hogy minden eddigitől eltér majd, amivel a múltban foglalkoztak. Ennek ellenére a fogadtatása közel sem mondható pozitívnak, sőt.

Idén számos bukást követhettünk nyomon testközelből a videójáték-iparban, és ezeknek voltak megelőző jelei. Az első előzetes már egy fontos mérföldkő, ugyanis a rá adott reakciókból viszonylag jól leszűrhető, hogy hasonló projektre vágyik-e a közönség. A Concord estében például az első kedvcsinálóra leadott 8 400 lájkkal szemben 85 000 dislike áll, ami kiválóan előrevetítette a fogadtatását. Az Intergalactic: The Heretic Prophet esetében csupán 4 nap kellett ahhoz, hogy az előzetes 217 000 dislike-ot gyűjtsön össze, mellyel jóval felülmúlja a Firewalk Studios teljesítményét – természetesen negatív értelemben.

Ugyanakkor azt érdemes figyelembe venni, hogy a több százezer nemtetszést kifejező kattintással szemben, azért ott van közel százezer "tetszik" is, ami jóval jobb arány, mint a Concord esetében. Ettől függetlenül a Naugthy Dog munkatársainak biztosan álmatlan éjszakái vannak, hiszen veszélyben a sokáig fejlesztett játékuk sikere. Druckmann korábbi nyilatkozata arra enged következtetni, hogy a trailer nem feltétlenül tükrözi megfelelően a játékmenetet, mely a látottaknál sokkal mélyebb tartalommal fog rendelkezni. Reméljük, hogy valóban így lesz, és nem a 2025-ös év egyik legnagyobb csalódását láthatjuk személyében.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár