Aki abban reménykedett, hogy jövőre megnézheti, van egy rossz hírünk.
Hiába aratott nagy sikert a Pókverzum második része (Pókember: A pókverzumon át | Spider-Man: Across the Spider-Verse), a lázban égő publikum nagy csalódásként élte meg, hogy 2024-ben nem ülhet be a trilógia záró akkordjára.
Akkor arról lehetett hallani, hogy óriási elánnal dolgoznak már a harmadik felvonáson, majd derült égből villámcsapásként érkezett a hír, a premierre ne is várjunk idén. Ráadásul egyes munkavállalók elmondása alapján a munkakörülmények sem voltak a legideálisabbak, tehát úgy tűnt nincs minden rendben a produkció háza táján. Mostanra ez biztos, ugyanis egy új jelentés szerint teljesen lemarad a 2025-ös évadról.
A Sony alighanem azzal van most elfoglalva, hogy mentse, ami menthető a Pókember nélküli univerzumából, hiszen a Kraven, a vadász is piszok nagyot bukás előtt áll már az első hétvégét követően. Szeretnék átgondolni a jövőt és ebben benne van az is, hogy simán újraindíthatják a hálószövő nélküli filmes univerzumukat, aminek a Pókverzum issza meg a levét. Az eredetileg 2024. március 29-re tervezett Beyond the Spider-Verse tehát még 2025-ben is hálóhintázik be a nagyvászonra – ami azért is dühítő, mert egy óriási cliffhangerrel ért véget a második epizód, sokan pedig szeretnék már megtudni milyen lesz a lezárás.
A projektről annyi azért kiderült, miután Chris Miller producer is végre megszólalt X-en, hogy a bemutató mindenképp megvalósul, tehát nem törölték a harmadik részt:
„Semmit sem töröltek. A tekercsek szépen haladnak.”
Azóta azonban semmi sem utal arra, hogy a Beyond the Spider-Verse hamarosan befutna a mozikba. Egy New Yorkban felállított Pókember-logó rövid időre felcsigázta a rajongókat, de végülis ez csak egy újabb televíziós marketingfogás volt a Sonytól.