Úgy tűnik, hogy ebben a tekintetben is kiemelkedő a vállalat népszerűsége.
Az Epic Games az utóbbi évtizedben hatalmas népszerűségre tett szert, amit elsősorban a Fortnite-nak köszönhet, de az ő nevükhöz fűződik az Unreal Engine szoftver kifejlesztése is. A vállalat tökéletes időzítéssel szállt bele a Battle Royale műfajba, és alkotta meg annak a királyát, melyet azóta sem lehetett letaszítani a trónról, és ez valószínűleg jó ideig még így is marad. Ezt a sikert felhasználva gőzerővel azon dolgoznak, hogy a digitális videójáték üzletük – az Epic Games Store – idővel a legtöbbek által használt ilyen platform legyen, ezzel maguk mögé utasítva többek között a Steamet is. A tervvel jól haladnak, amihez nagyban hozzájárulnak a heti ingyenes játékok, és a pozitív közmegítélés. Ezek összességének lehet köszönhető az, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb munkahelynek számít a vállalat.
Egy, a Forbes által készített tanulmány mutatott rá arra, hogy jelenleg az Epic Games jelenti az álommunkahelyet a legtöbb diák számára. A végzett kutatás során 10 000 amerikai főiskolai hallgatót kértek meg, hogy rangsorolják az álommunkáikat. Az adott listán több mint 500 vállalat közül választhattak, és a legjobb eredményt pedig az Epic Games érte el.
„A diákokat megkérdezték, hogy melyik munkáltatót tartják álommunkaadónak, majd arra kérték őket, hogy értékeljék, mennyire lennének izgatottak, ha ajánlatot kapnának a cégtől" – áll a Forbes jelentésében.
A Fortnite megalkotója ezzel olyan vállalatokat utasított maga mögé, mint például a SpaceX, a Micorosft vagy a Nike. Az utóbbi évtizedekben azt láthatjuk, hogy a tech és videójáték-cégek folyamatos térnyerése egyre népszerűbbé teszi ezt az iparágat, és ez a tendencia valószínűleg a jövőben is folytatódni fog. A top 10-es lista pedig az alábbi módon néz ki:
- 1 – Epic Games
- 2 – Microsoft
- 3 – SpaceX
- 4 – Google
- 5 – Apple
- 6 – Mayo Clinic
- 7 – Nasa
- 8 – Nike
- 9 – University Hospitals
- 10 – Bank of America
Ezeket olvastad már?