Nahát, nahát! Csak nem feltámad az Everwild?
Valószínűleg nem a Rare csapata az első fejlesztőcsapat, amelyik eszetekbe jut, ha a játékokról kérdeznek benneteket. Pedig a brit székhelyű csapat a '80-as évek óta dolgozik jobbnál jobb játékokon, a megalakulásuk óta eltelt csaknem 40 év alatt pedig olyan címeket köszönhetünk nekik, mint a Battletoads, a GoldenEye 007, a Perfect Dark vagy a Sea of Thieves. A '90-és 2000-es években öntötték magukból a játékokat, mára viszont jóval kevesebb programjuk jelenik meg.
Legutóbbi nagy sikerük a Sea of Thieves és annak is már 6 éve, hogy megjelent. 2019-ben jelentették be Everwild című játékukat, amiből aztán még 2020-ban is kaptunk egy előzetest, pusztán azért, hogy aztán négy évig semmit se halljunk a játékról. Olyannyira eltűnt az Everwild, hogy már-már kezdte mindenki azt hinni, hogy a játéknak lőttek és a következő hír, amit hallunk majd felőle az a törlése lesz.
Szerencsére a játékot azóta sem törölték, legalábbis hivatalosan nem. Persze ez idő alatt azt sem erősítették meg, hogy dolgoznának a programon. A karácsony alkalmával viszont social media felületein köszöntötte a játékosokat a Rare, méghozzá egy Everwildos képpel.
Happy holidays, whoever's seeing this! Hope you're closing the year out in style and, as it's the day of fine gifts and finer food, here's our offering - a delicious png for you to enjoy! Right, we're off to eat a Patagotitan's hypothesised weight in sweets. 'Til 2025! pic.twitter.com/v52MEJ58x6
— Rare Ltd. (@RareLtd) December 25, 2024
Nagyon úgy tűnik tehát, hogy bár 4 éve egy szót sem szólnak a játékról, az Everwild mégis létezik és gőzerővel dolgoznak rajta. Bízzunk benne, hogy jól halad a fejlesztés és 2025-ben ha még nem is fog megjelenni, de új infókat és új előzetest kapunk majd az Everwildhoz.