Elképesztően hosszú azon videójátékok listája, amelyeket a jövőben negatívan érinthet az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának döntése.
Az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma a Magyarországon akkumulátorgyárat építő CATL mellett a Tencentet is feltette arra a listára, amelyen kínai katonai beszállítással foglalkozó vállalatokat tartanak számon – írja a The Verge. A videójáték-iparban betöltött kiemelkedő szerepéről ismert cég „félreértésként” jellemezte a történteket, aminek szerintük nincs jelentősége. Azonban volt már példa rá, hogy a listára kerülő cégek nem forgalmazhatták tovább a termékeiket az USA-ban, ezért kulcsfontosságú lehet a Tencent számára a probléma mihamarabbi megoldása.
Ez a fajta minősítési eljárás eredetileg 2020-ban indult, amikor Donald Trump elnök rendeletben határozta meg, hogy az amerikai vállalkozások nem fektethetnek be kínai cégekbe, ha azok katonai tevékenységekkel összeköthetőek. Mint a The Verge is írja, korábban a DJI is felkerült ugyanerre a listára, aminek aztán az lett a vége, hogy a drónjairól ismert cég nem importálhatott többé Amerikába. A Tencent szeme előtt azonban egy pozitív példa is lebeghet: a Xiaomi egy ízben szintén felkerült a Védelmi Minisztérium listájára, ám ők később lekerültek róla.
Ezeket olvastad már?
A Tencent szóvivője, Danny Marti a következőket nyilatkozta a történtekről:
„Mi nem vagyunk katonai vállalkozás vagy beszállító. Más szankciókhoz vagy export kontrollokhoz képest ez a nyilvántartás nincs hatással az üzletünkre. Ettől függetlenül együtt fogunk működni a Védelmi Minisztériummal, hogy kezeljük ezt a félreértést.”
A Tencent a világ egyik legnagyobb videójáték-ipari szereplőjeként biztosan nem szeretne a DJI sorsára jutni, ez ugyanis a legjelentősebb piacuk elvesztésével járna. De valószínűleg a játékosok sem örülnének, ha kiderülne, hogy jogosan listázta őket az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma, és ezért akár szankciókat is kilátásba helyeznének ellenük.
A Tencent ugyanis hatalmas. A League of Legends és sok más játék fejlesztéséért felelős Riot Games, a Dune: Awakeningen dolgozó Funcom, a Sumo Digital, a Delta Force-t készítő TiMi Studio Group és sok más belsős stúdió kizárólagos tulajdonosa. Ezen felül pedig többségi tulajdonosok a Dying Lightot fejlesztő Techlandben, a Rime-ot alkotó Tequila Worksben, valamint a mobilos játékairól híres Miniclipben és Supercellben. Továbbá hatalmas részesedésük van a Fortnite és az Unreal Engine mögött álló Epic Gamesben, a FromSoftware-ben, a Remedyben, a Kraftonban, a Paradox Interactive-ban, a Frontier Developmentsben, a Kadokawában, a Marvelousban, a Bloober Teamben és a Netmarble-ben is.
És ha ez a hosszú lista valamiért még kevés volna, akkor nem árt tudni, hogy a Tencent a közeljövőben nagyon szeretne lecsapni az Ubisoftra is – erről a helyzetről pont a mai nap folyamán közöltünk egy cikket.
Borítókép: TiMi Studio Group