Aligha izzadtak a Nintendo dizájnerei, amikor a nyilvánosságban csak Switch 2-ként ismert új konzoljuk nevét és logóját kitalálták.
A Nintendo Switch 2 már a kanyarban van, ezért nemrég mi is összeszedtük az összes hitelesnek tűnő információt arról, amit a Nintendo Switch 2-ről eddig hallottunk. És ezeket újra felidézve rá kellett jöjjünk, hogy igazából már mindent tudunk róla, amit érdemes. A várható dizájnjától kezdve a hardverén át az áráig egy titok sem maradt. Illetve de, egy apró részletre egészen eddig nem tértek ki a források: a konzol hivatalos nevére és logójára.
Bár az előző generációs eladásokat látva kizárt, hogy a Nintendo megválna a Switch névtől, technikailag eddig erről megbízható információink nem voltak. Az is csupán a média berögződése volt, hogy mindenki Switch 2 néven emlegette a masinát. Most viszont a konzol kapcsán már korábban is többször pontos részleteket felfedő Felipe Lima, a brazil Universo Nintendo főszerkesztője elárulta, hogy tényleg Switch 2-nek hívják a japánok új konzolját. Sőt a bevallása szerint ő még az eszköz hátoldalra kerülő logót is láthatta, amit egy saját illusztráció formájában megosztott a nagyközönséggel:
A Nintendo Switch 2 logója – Forrás: Felpie Lima / Universo Nintendo
Aki látott már Nintendo Switchet, az pontosan tudja, hogy ez az új változat igazából csak az eredeti mellé biggyesztett kettessel bővült, azt leszámítva teljesen ugyanaz a logó, mint régen. Ha Lima értesülései igazak, akkor a Nintendo a várhatóan heteken, hónapokon belül bejelentésre kerülő masinájában tényleg csak ahhoz nyúl, amihez nagyon szükséges. Ilyen például a hardver vagy a joy-conok, de ezek szerint a logó vagy a név semmiképp. Örülünk?
A Nintendo Switch 2-t a japán cég saját bevallása szerint legkésőbb 2025. március 31-ig bejelenti – kíváncsian várjuk, meglepnek-e minket vagy sem.
Borítókép: Nintendo