Elon Musk gyerekesen megsértődött, miután Asmongold hazugságon kapta

Elon Musk gyerekesen megsértődött, miután Asmongold hazugságon kapta

Ezek után X-en is kikövette a streamert.

Elon Musk a valóságban szinte mindent elért már, amit egy ember elérhet, és úgy tűnik, hogy a videójátékok világában is a krémbe szeretne tartozni, bármibe is kerüljön az. A világ leggazdagabb embere többek között olyan cégeket tudhat a magáénak mint a Space-X, a Tesla vagy az X, de mostanában mégis leginkább a hobbija kapcsán került reflektorfénybe. A gamer közösséget sokkolta mikor kiderült, hogy a világ legjobb Diablo IV játékosai közé tartozik, majd pedig kitiltották a Path of Exile 2-ből csalás miatt, amit azzal magyarázott, hogy túlságosan jól nyomta, ezért úgy érzékelte a játék, hogy segítőeszközt használ. Ahogy azonban telik az idő, egyre bizonyosabbnak tűnik, hogy nem minden van úgy, mint ahogyan azt Musk állítja, és talán nem is akkora nagyágyú, mint amekkorának mutatkozni szeretne.

Az elvitathatatlan tény, hogy a Space-X tulajdonosa elhivatott gamer, és egészen ügyesen is űzi a tevékenységet, azonban mostanra kiderült, hogy nem ő a Diablo császára, és minden jel arra mutat, hogy a Path of Exile 2-ben elért teljesítményeit sem csak magának köszönheti. Asmongoldal az élen – az egyik legismertebb streamer – több tartalomgyártó is felhívta a figyelmet arra, hogy konkrétan lehetetlen az, amit Musk állít, és valakivel egy felhasználón osztozik. Asmongold kihívást is intézett felé, és az ajánlat szerint, ha Musk képes bizonyítani, hogy ő érte el ezt a teljesítményt, akkor egy éven át fog strealemni az általa üzemeltetett X platformon. Ezután mindenki lélegzet visszafojtva várta a reakciót,  mely olyan volt, mint amilyenre számítani lehetett.

Elon Musk kikövette Asmongoldot X-en, és más tartalomgyártók bejegyzései alatt arról beszélt, hogy valójában nem jó játékos a tartalomgyártó, ráadásul csak azt csinálja amit a főnökei mondanak neki, és nem a maga ura. Ezután arra tett utalást, hogy még közel sincs vége ennek a "drámának". Mi viszont abban reménykedünk, hogy ezzel lassan lezárul.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Micsoda gesztus, a CDPR mentőövet dob a Microsoft kirúgott fejlesztőinek!

A videojáték-ipar viharos időket él át, de ezt ideje már talán az is észrevette, aki csak időnként merül el egy-egy alkotásba. Sajnos az elmúlt években sorra építik le a csapataikat az egyes kiadók, és ez alól az Xbox sem kivétel, ahol is jelentős számú munkavállaló került nehéz helyzetbe, miután ajtót mutattak nekik.

Közvetítések