Az új főszereplővel érkező eposz negyedik epizódja egy kissé megosztó lett.
2024 év végét egyetlen videójátékos rajongó sem fogja elfelejteni, hiszen a The Game Awards során bemutatkozott a The Witcher 4. része, méghozzá egy gigászi 6 perces előzetessel. Nem árt hozzátenni, hogy játékmenetet még nem láttunk belőle akkor, ennek ellenére egész informatív volt ez a kedvcsináló, bár sokan a lelkükre vették, hogy egy 'új' főszereplőt kapunk. Valószínűleg a legtöbben megkedvelték Geraltot, és hozzájuk nőtt a trilógia alatt. Valljuk valóban az egyik legjobb karakterről van szó, és nemcsak ebben a játékban, hanem a teljes virtuális térben.
Ráadásul sokan kiváltak az eredeti csapatból és megalapították a saját stúdiójukat, azóta pedig már fel is fedték az első projektjüket, ami kísértetiesen hasonlít a The Witcher szériára, de a vámpíros kaland azért több dologban is eltér majd a vajákok kalandjától. Egyébként ezzel a címmel is foglalkoztunk korábban, tehát ha lemaradtál volna a The Blood of Dawnwalker-ről, akkor most pótolhatod. Nagy kérdés tehát, hogy mit várhatunk a The Witcher 4. felvonásától, de igazából, ami eddig kiderült róla az nagyon bíztató, így hát összegyűjtöttük nektek az összes eddig napvilágot látott információt, és egy csokorba szedtük, hogy nektek ne kelljen. Íme minden, amit a The Witcher 4-ről tudni lehet, és tudni érdemes. Alighanem ezt a játékot nem lesz érdemes majd kihagyni, talán a GTA 6 mellett ez a másik legjobban várt alkotás, bár ez még jóval később jelenik majd csak meg, mint a Rockstar gyöngyszeme.