A Valve-nak eszébe jutott, hogy létezik a CS2-ben Premier mód, szóval gyorsan ki is kapcsolták.
A Counter-Strike 2 2023 őszén rajtolt el, a játék egyik nagy újítása pedig az volt, hogy a CS:GO-s MM-et leváltotta a Premier, egy ELO-alapú rangsorolásra építő játékmód. Sokan viszont jogosan úgy gondolják mostanra, hogy a Valve sajnos nem találta fején a szöget ezzel a változtatással. Hiszen miért nem valósította meg a fejlesztőcsapat a kiszivárgott ötleteik egy nagy részét eddig, meg hol van a régóta beígért VAC fejlesztés, ami leszámol a csalókkal, stb., stb.
Aki ugyanis már a CS2 béta alatt követte a híreket, az pontosan tudja, hogy eredetileg szezonokat kellett volna kapjunk, hogy folyamatosan a lehető legpontosabb CS Rating alapján kaphassunk ellenfeleket és ne forduljon unalomba a grind sohasem. Ehhez képest eltelt másfél év és még mindig a Premier első szezonjában jártunk, mert ugye a szezon szó híresen ezt takarja. Aztán a hétvégén derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy a Valve-nak eszébe jutott a Premier játékmód, és be is jelentettek néhány változást, újdonságot ezzel kapcsolatban. Igaz, ezek egyike sem a régen pletykált díjazás, ami miatt a profik is annyit tolták a Premiert, de így sem rosszak a fejlemények.
Először is, végre vége lesz az első szezonnak. Ez egyrészt azt jelenti, hogy aki az elmúlt másfél évben legalább 10 meccset nyert és kapott CS Ratinget, az egy, a szezon statisztikáit összefoglaló éremmel lesz gazdagabb – ezt a raktárban találjátok. Másrészt azt, hogy ma, január 27-én várhatóan egész nap nem lesz elérhető a Premier játékmód, mert a fejlesztők újrakalibrálják mindenki CS Ratingjét az első szezonban nyújtott teljesítmények alapján. Szóval ha pont most készültél grindolni, el kell szomorítsunk, mert jó esély van rá, hogy csak holnap tér vissza a Premier.
A CS2 első szezonjának emlékérméje az azon keresztül elérhető statisztikákkal – Forrás: Valve
Másodszor, egy szezon végével értelemszerűen egy új is kezdődik majd. Ez várhatóan holnap, vagyis január 28-án indul el, és arra kell számítani, hogy a BLAST.tv Austin Major végéig fog tartani, tehát június 22-ig (± Valve idő). Arra azonban nem árt, ha mindenki felkészül testileg és lelkileg, hogy a szezonváltás miatt ismét 10 győzelem kell ahhoz, hogy CS Ratinget kapjatok. A Valve azt is elárulta, hogy a szezon végén ismét kap mindenki egy emlékérmét, aki eleget játszott: a színe a CS Ratingeteknek megfelelő lesz, míg a sávok száma minden 25. győzelem után eggyel nő, de legfeljebb 5 lehet.
A CS2 második szezonjának emlékérméje – Forrás: Valve
A Premier játékmóddal kapcsolatos változások része még, hogy itt is lecseréli a Valve Vertigót Trainre, csak úgy, mint a versenyeken. Továbbá nem árt felkészülni rá, hogy a CT-k végre kapnak egy kis segítséget a fejlesztőktől: az M4A4 olcsóbb lesz, vagyis ugyanúgy 2 900 dollárba fáj majd, mint a hangtompítós tesója; a FAMAS szintén olcsóbb lesz valamivel, de emellett jobb álló és guggoló pontosságot is kap, ami ha jól sül el, azt jelentheti, hogy végre talán felnő a fegyver a T-k Galiljához.
Mit fogtok ma csinálni Premier helyett?
Borítókép: Valve