Az előzetes után menten csinálunk egy petíciót, hogy Guy Ritchie rendezzen egy Kingdom Come: Deliverance filmet.
A Kingdom Come: Deliverance 2 már a kanyarban van, alig egy hét múlva ilyenkor már bárki játszhat vele a tervek szerint. Igaz, az idáig vezető út kissé rögös volt, elég csak visszagondolni a kiszivárgott bejelentésére, a denuvós balhéra, a halasztására vagy épp a woke-ellenes diskurzusra, ami januárban kapott szárnyra. Mindezek ellenére azonban szinte biztosak vagyunk benne, hogy a Warhorse Studios másodjára is rabul ejt bennünket a zsenialitásával. Már fél évvel ezelőtt is olyan pozitívan nyilatkozott róla mindenki, aki kipróbálhatta, hogy csak azt bántuk, nem épp Kölnben vagyunk. De a fejlesztők maguk is annyira bíznak a játékban, hogy a bevallásuk szerint szinte minden tesztelőnek egy teljes hónapot adtak arra a megjelenés előtt, hogy elmélyüljenek benne.
A hajrában persze már túl sokat nem tehet a Warhorse Studios, legfeljebb csak hátradőlhet és várhatja, hogy mit szól a Kingdom Come: Deliverance 2-höz a sajtó és a játékosok seregei. De hogy ne érezzük úgy, hogy elengedték a kormányt, tegnap este kidobtak még egy rövid CGI előzetest, ami segíthet a hangolódásban. Ebben sem többet, sem kevesebbet nem kapunk, mint egy villámgyors betekintést a középkori Bohém Királyságban ténykedő főhősünk, Henry mindennapjaiba. Azt viszont legalább humoros, már-már Guy Ritchie-filmekre emlékeztető stílusban teszi az új trailer, ami remekül passzol a Kingdom Come-hoz.
A Kingdom Come: Deliverance 2 2025. február 4-én érkezik Playstation 4-re és PlayStation 5-re, Xbox One-ra és Xbox Series X|S-re, valamint PC-re.
Borítókép: Warhorse Studios