Filmek terén is látható a javulás, de elsősorban az animációs vonalon születnek olyan alkotások, amelyek miatt egyre több stúdió gondolja úgy, hogy megéri adaptálni a videójátékokat.
A Cyberpunk: Edgerunners és az Arcane fantasztikus sikerén felbuzdulva most egy újabb projektről hullott le a lepel. Hivatalosan is kijelenthető, hogy a Ghost of Tsushima is újjáéled, méghozzá sorozat formájában, miután a Sucker Punch Productions bejelentette a Ghost of Tsushima: Legends címmel ellátott anime szériát. Akik elmerültek már a világában, nem fognak meglepődni, mert ez a produkció a kooperatív többjátékos módra épül. A jó hír mellé azonban sajnos társul egy rossz is, ugyanis a Crunchyrollra érkező sorozatot egy jó darabig biztosan nem látjuk még, hiszen csak 2027-ben lát napvilágot. Erről számoltak be a készítők a CES 2025 során, ahol azt is kihangsúlyozták, hogy egyre növekvő népszerűségnek örvend az anime műfaj.
A szériát Takanobu Mizuno (Star Wars: Visions 'The Duel) rendezi, a forgatókönyvet pedig Urobuchi tábornok írja. A Crunchyroll az Aniplexszel együttműködve hozza tető alá a projektet, a zenét pedig a Sony Music partnerségnek köszönhetik majd.
„A Ghost of Tsushima gazdag, magával ragadó világa és a japán mitológián alapuló fantasztikus Legends mód tökéletes vásznat biztosít ehhez a projekthez. Az Aniplex a tökéletes partner ahhoz, hogy a Sucker Punch Productions sikeres videojátékát lenyűgöző új animesorozattá alakítsa.” – tette hozzá Asad Qizilbash, a PlayStation Productions vezetője.
Ha esetleg valaki nem lenne tisztában vele, a Legends a Ghost of Tsushima többjátékos kiegészítője. Ennek során négy különböző harcos közül lehet választani: Samurai, Hunter, Ronin vagy Assassin –, és ezt követően összeállhatunk barátainkkal, hogy új, a japán mitológián alapuló küldetéseket teljesítsünk. Azok számára, akiknek már megvan az alapjáték, a Legends ingyenesen elérhető, de egyébként külön is be lehet rá ruházni, ha esetleg valaki csak multizna.
Videójáték formájában sem kell lemondanunk a szamuráj kalandról, ugyanis még idén befut a második felvonás, amely a Ghost of Yotei névre hallgat – pontos megjelenési dátumot viszont egyelőre még nem közöltek a fejlesztők.
Borítókép forrása: Steam