Kicikizi az olvasókat egy ismert könyves alkalmazás, ha női vagy kisebbségi szerzőktől olvasnak

Kicikizi az olvasókat egy ismert könyves alkalmazás, ha női vagy kisebbségi szerzőktől olvasnak

Többet sem fogja a Fable poénkodásra biztatni a mesterséges intelligenciát. 

A Fable nevű alkalmazás valószínűleg hibát követett el, amikor a mesterséges intelligenciát azzal a feladattal bízta meg, hogy készítsen vicces, kissé szurkálódó összefoglalókat az olvasók adott évre vonatkozó olvasmányaiból. Úgy valahogy kell ezt elképzelni, mint a Spotify Wrapped funkcióját, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy az év végével áttekintsék, mely zenék hallgatásával töltötték a legtöbb időt. A trendet tehát a könyvmolyoknak szánt app is igyekezett meglovagolni, az ötlet pedig akár jól is elsülhetett volna, csakhogy a mesterséges intelligencia olyan dolgokkal is elkezdett viccelődni, amivel sokak tyúkszemére lépett. 

Egy Tiana Trammell nevű felhasználó például arról számolt be, hogy a Fable mesterséges intelligenciája megdicsérte őt, amiért fekete szereplőket központba állító könyveket is olvasott, majd nem sokkal később gúnyosan megjegyezte, hogy azért ne felejtsen el fehér szerzőktől sem olvasni. 

Általában élvezem a [Fable] olvasói összefoglalóit, de ez most nagyon nem jött be nekem” – írta Trammell a Threads-en.

Trammell állítása szerint olyan összefoglalókba is belefutott már, amikor a program valaki fogyatékossága vagy szexuális irányultsága kapcsán tett csúnya megjegyzéseket. Ráadásul nem Trammell az egyetlen, akit hasonló módon megbántott a mesterséges intelligencia. 

Az egyik felhasználót például a sokszínűség hívének" nevezte a program, majd ezt követően azzal a kérdéssel fordult felé, hogy tervez -e egyáltalán még cisz, heteró, fehér férfi főszereplőkről" olvasni. 

A Futurism megjegyzi: nem világos, hogy a fentebb olvasott esetek mennyire elterjedtek, és pontosan hány felhasználót is érintenek, a Fable mindenesetre a közösségi médiában bocsánatot kért a tiszteletlen mesterséges intelligenciáért.

Közösségünknek: mélységesen sajnáljuk azokat a bántásokat, amelyeket ezen a héten néhány olvasói összefoglalónk okozott" - írta a cég Threads-oldalán. Megígérjük, hogy jobbá tesszük."

A Fable azóta eltávolította a programból azt a részt, amely a humoros, szurkálódó megjegyzésekért felelt, helyette a modell mostantól - biztos, ami biztos - egyszerű összefoglalókat készít csak a felhasználók könyves választásai alapján. 

Borítókép forrása: Pixabay 

Kövess Minket!


#ai

Gamer szótár


Közvetítések