Nem sokon múlt, hogy más címmel kerüljön műsorra az ázsiai sikersorozat.
A dél-koreai „éhezők viadala", vagyis a Squid Game még 2021 szeptemberében futott be a Netflixre, és bár Hvang Donghjok társadalomkritikája kissé szájbarágósra sikeredett, az tagadhatatlan, hogy a fél világnak sikerült ráharapnia a csalira. Azóta pedig már a második évadot is megkaptuk, ami bár túl sok újat nem mutatott, legalább sikerült hoznia az első színvonalát, a nagy kaland pedig még idén folytatódik, 2025 júniusában ugyanis a harmadik etap is befut majd a streamingszolgáltató kínálatába. Magyarul egyébként a Nyerd meg az életed címet kapta a sorozat, amit sehogy sem tudunk értelmezni (mármint nyilván tudunk, csak nem akarjuk), bár való igaz, hogy egy tükörfordítással sem biztos, hogy jobban jártunk volna, túl sokat ugyanis a tintahal-játék vagy másnéven a kalmárfogó sem mondott volna a magyar nézőknek.
Ennek oka, hogy a kalmárfogó egy dél-koreai gyerekjáték, amit a játékosok egy tintahalra (vagy kalmárra) emlékeztető formán belül játszanak, a játékszabály pedig nem túlzottan bonyolult. Vannak a támadók és a védők: előbbiek a körvonalon kívül fél lábbal ugrálhatnak csak, utóbbiak pedig a körvonalon belül két lábbal futhatnak, ha azonban az egyik támadónak a védők kereszttüzén átjutva sikerül a tintahal másik oldalára futnia, akkor immár mindkét lábát használhatja. A végső összecsapás során pedig a támadóknak be kell jutniuk a tintahal fejében található zárt kis helyre, míg a védőknek meg kell próbálniuk kilökni őket onnan.
A kalmárfogó játékszabályait egyébként már az első etap első epizódjának bevezetőjében hallhatjuk, a Squid Game alkotója, Hvang Donghjok pedig a Radio Timesnak adott, egyik korábbi interjújában azt is elárulta, miért pont ezt a címet adta annak idején a sorozatnak.
„A kalmárfogó egy olyan játék, amit gyerekkoromban sokat játszottam az iskola udvarán és a környék utcáin" - mondta az alkotó. „Ez volt az egyik leginkább test-test elleni játék, és egyben az egyik kedvencem is. Úgy éreztem, hogy ez a játék szimbolizálja leginkább azt a fajta társadalmat, amelyben ma élünk."
Mivel a kalmárfogót a kelet-ázsiai országon kívül kevésbé ismerik - sőt ott is inkább csak az idősebb korosztály -, felmerült annak lehetősége is, hogy a sorozat más címmel kerüljön a streamingszolgáltató kínálatába. Kim Minjung, a Netflix egyik fejese a Hollywood Reporternek anno úgy nyilatkozott, hogy végül megegyeztek abban, hogy a Squid Game Round Six néven fog felkerülni, ami a fordulók számára utalt volna, ám a rendező kicsivel később azt javasolta, hogy térjenek inkább vissza az eredeti címhez, ami szerinte sokkal inkább autentikusabb választás lenne. Szerencsére az író-rendezőnek végül sikerült érvényesíteni az akaratát.
Borítókép forrása: Netflix