xQc elárulta, hogy miért nem barátkozik a többi tartalomgyártóval

xQc elárulta, hogy miért nem barátkozik a többi tartalomgyártóval

Úgy gondolja, hogy nem születnek valódi barátságok a streamerek között.

xQc – Lengyel Félix – a mai napig a legnépszerűbb streamerek közé sorolandó, és mostanra nem csak Twitchen, de Kicken is nyomon követhetjük adásait, ahol szintén nagy rajongótáborra tett szert. A kanadai tartalomgyártó Overwatch profiként kezdte karrierjét, mára azonban mindenféle tartalommal találkozhatunk a csatornáját, többek között Just Chatting adásokkal is. A napokban az egyik ilyen műsor során fejtette ki, hogy miért nem barátkozik a többi streamerrel.

Félixet korábban gyakran láthattuk más tartalomgyártókkal közös adásokban, azonban az ilyen jellegi adásfolyamok az utóbbi években minimálisra csökkentek az esetében. Elárulta, hogy szerinte a „streaming világ rideg" és már nincsen kedve megjátszania magát, mintha mindenkivel annyira jóban lenne. Ráadásul most, hogy már soha nem lesz gondja a pénzzel, egyáltalán nem is szorul rá erre.

„Legalább nem játszom többé a színlelés játékát. Soha nem voltam jó benne, nem is szerettem. Felégettem az összes hidat, mert nem sok jó kapcsolatot lehet építeni a streamingben. Minden nagy szórakoztatóiparban így van, ez így működik. Ennek a ténynek a tagadása csak annyi, hogy az emberek küszködnek, vagy magukat próbálják jobb fényben feltüntetni" – állítja xQc.

Több tartalomgyártótól is hallani lehetett már erről – és azért gondolhattuk is –, hogy ezen "barátságok" többsége csak érdek, és valójában mindenki csak a saját célja eléréséért küzd. Ugyanakkor egy néző feltette a kérdést xQc-nek, hogy akkor miért szerepelt nemrég közös adásban Adin Ross-szal – streamer és a Kick egyik tulajdonosa –, melyre azt válaszolta, hogy ők valójában barátok. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy Félix így nyilvánult meg, hiszen 2021-ben például „a többi streamerrel való interakció valódi rák” mondat hagyta el a száját.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - The Outer Worlds 2, Ninja Gainden 4 és a többiek – most jó Game Pass tulajnak lenni

Készülj fel, hogy nem lesz hiány nindzsákból, idegen világokból, vagy éppenséggel futballstatisztikákból, mert az Xbox Game Pass most alaposan belehúzott. Nem véletlenül, hiszen a megemelt árazás sokaknál kicsapta a biztosítékot. Legyen nálad a kontroller, billentyűzet vagy akár a hordozható konzol, mert ezek a címek garantáltan lekötnek.

Közvetítések