Két új előzetest kapott a State of Play alatt a MindsEye, Leslie Benzies egykori Rockstar Games és GTA producer játéka.
Leslie Benzies 2016-ban hagyta hátra a GTA franchise-ról ismert Rockstar Gamest, és rá pár évre előállt a Build A Rocket Boy nevű stúdiójával, ami az ígéretek szerint egy Everywhere című játékot készít. Igaz, azóta némileg bonyolódott a helyzet, hiszen az első megjelenésük a MindsEye névre hallgat, míg az Everywhere egyelőre a kanyarban sincs. De állítólag a két címnek valamilyen úton-módon köze lesz egymáshoz, szóval az ambíciók nem múltak el teljesen.
De mi is az a MindsEye? Nos, a tegnap esti State of Playen, ahol többek között egy új Borderlands 4 előzetessel – és némi fejvakarásra okot adó infóval – is megajándékoztak bennünket, egészen sok dolog kiderült ezzel kapcsolatban. Először is, most már tudjuk, hogy a Hitman játékokért felelős IO Interactive gondozásában készülő cím a GTA alkotójától még idén, azaz 2025 nyarán beköszön.
Másodszor, kaptunk egy sztori előzetest, ami megmagyarázza, hogy mi az a MindsEye, miről fog szólni a játék. Eszerint a főhősünk egy Jacob Diaz nevű egykori katona lesz, akinek beültették a fejébe a MindsEye nevű mikrochipet, ami egy félrement fedett akció emlékeivel kísérti őt. Miközben Diaz igyekszik kideríteni, hogy mi miért történt és történik, mindenféle hatalmasokkal kell szembenéznie, akiknek alighanem sérti az érdekeit ez a kutakodás. Kinek sejlenek fel mindebből kisebb-nagyobb Cyberpunk 2077 párhuzamok?
Harmadszor, a sztori trailer mellé kaptunk egy olyan videót is, amiben a játékmenetet vehetjük alaposabban szemügyre. Az egy perces felvétel semmiképp sem a hosszával kíván meggyőzni minket, ellenben igen pörgős és látványos. A külső nézetes akciójelenetek, a nyíltnak tűnő világ, a futurisztikus, sokak szerint Las Vegasra emlékeztető helyszín mind ígéretes játékot vetítenek előre. A játékmenet egyértelműen sokat kölcsönöz a Grand Theft Autóból, de az eddig látottak alapján ez jól áll neki, úgyhogy nem panaszkodunk.
A MindsEye valamikor 2025 nyarán jelenik meg PlayStation és Xbox konzolokra, valamint a Steamen keresztül PC-re.
Borítókép: Build A Rocket Boy