Riot LoL-os logikája: Kínai Holdújév = jó, Valentin-nap = nem jó

Riot LoL-os logikája: Kínai Holdújév = jó, Valentin-nap = nem jó

A régi jó dolgokból nem maradt semmi, kivéve persze a LoL-os Lunar New Year skineket, azok megkerülhetetlenek!

Már csak egyetlen egyet kell aludni (ha február 13-án olvasod ezeket a sorokat) a szerelmesek ünnepéig, azaz a Valentin-napig. A főként angolszász országokban hatalmas népszerűségnek örvendő, a kereskedők által mesterségesen felturbózott, a mértéktelen, többször teljesen felesleges költekezést előnyben részesítő eseményt lehet utálni, megtűrni, de vannak olyanok is, akik odáig és vissza vannak érte. Csoki, rózsa, szívecskés plüssállatok és rengeteg egyéb cukiság várja azokat, akik párjukat vagy akár önmagukat szeretnék meglepni ezen a jeles napon. A Riot Games a League of Legendsben az utóbbi években azonban látványosan nem törődik azzal, hogy milyen jól is mutatnak az Idézők szurdokában a kifejezetten február 14-ére időzített skinek. Helyette be kell érni azzal, hogy ismét növelhetted a gyűjteményed a kínai Holdújévre készült kozmetikai tartalmakkal.

Ezeket olvastad már?

A kettős mérce hiánya

Elöljáróban nem azzal van a baj, hogy az egykoron legnépesebb ázsiai ország egyik legfontosabb ünnepére látványosan felhívja a figyelmet a LoL fejlesztője. A gondok ott kezdődnek, hogy cserébe elfeledkeznek arról, hogy létezik a Halloween, a Valentin-nap és a karácsony. Konkrétan 2022 óta nem érkezett tematikus tökös-denevéres-zombis-spooky kinézet, 2023-ban találkozhattál utoljára szívecskés és rénszarvasos-ajándékos-csillámhavas kiadásokkal. Természetesen nem arról van szó, hogy maga a cég nem szeretne törődni ezekkel a "nyugatias" ünnepekkel, ugyanis ott a Wild Rift, ahol idén is kapnak a játékosok remek tartalmakat Bálint-nap kapcsán.

A háttérben meghúzódó, guruló jüanok tehetnek mindenről, mivel a LoL játékosbázisának elképesztően nagy hányada Kínából érkezik. A Wild Riftben még látványosabb az ázsiai ország túlsúlya, így valahol érthető, hogy nekik szeretnének kedvezni akkor, amikor a limitált erőforrásaikat (éljenek a leépítések!) a skinekre, chromákra és egyéb nyalánkságokra fordítják. Egy szó, mint száz: ameddig a Tencent és Kína ekkora nyomásgyakorlást tud kifejteni a világ legnépszerűbb esportjátékára, addig le kell nyelni ezt a Grompot.

Új skinek helyett nosztalgiázz a régebbi Valentin-napra készült alkotásokkal az alábbi galériában!

Galéria

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések