A Corsair negyedéves pénzügyi beszámolója a szokásosnál egy fokkal izgalmasabb lett, mert a vezetőség két tagja is kész tényként kezelte, hogy mikor jelenik meg a PC-s GTA 6.
Minden egyes negyedév végén arra várunk, hogy a Take-Two Interactive és a Rockstar Games végre megmondja, hogy pontosan mikor fut be a Grand Theft Auto VI. A válaszuk viszont lassan egy éve mindig ugyanaz: 2025 őszén. Annyiból megnyugtató volt ezt hallani a legutóbbi alkalommal is, hogy így legalább tudjuk, hogy nem késik a játék. Viszont egy Borderlands 4 bejelentés a minap egy kicsit megkavarta a közönséget, hiszen azzal kapcsolatban meg bármilyen előjel nélkül felülírták a korábbi terveket, állításokat – akkor a GTA 6-nál miért ne tehetnék ezt?
Nos, tehetni tehetik, de egyelőre nem úgy néz ki, hogy a Rockstar Games ne tudna időben a GTA 6 fejlesztésének végére érni. Sőt, kifejezetten jó hírekről számolhatunk most be, amelyek egy igen meglepő helyről, a Corsairtől jönnek. A cég még szerdán tartotta meg a saját pénzügyi beszámolóját, és itt kétszer is elhangzott a GTA 6, ráadásul a vezetőség tagjainak a szájából. Amitől azonban ez valóban érdekessé válik, hogy ők már nem csak a konzolos, a PC-s megjelenésről és annak várható idejéről is úgy beszélnek, mintha kész tény lenne. Ebből következhet, hogy ők olyan információval rendelkeznek, amilyenről nyilvánosan a Rockstar Games még nem beszél. De mielőtt értékelnénk a mondandójukat, vegyük át, hogy mit tartalmaz a beszámoló átirata.
Először Andy Paul, a Corsair CEO-ja hozta fel a GTA 6-ot. Ő arról beszélt, hogy az Nvidia új videókártyái most jelentek meg, és hogy az érdeklődök „már sorban állnak, hogy új alkatrészeket vegyenek tőlünk, amelyek támogatják ezeket a GPU-kat”, mert hogy „a GTA 6 a legvártabb és leghardverigényesebb játék, ami már a kanyarban van, igaz, még mindig egy év távolságban.” Másodszor Colin Loyet kérdésére válaszolva Ronald van Veen, a Corsair pénzügyért felelős alelnöke szólalt fel GTA 6 ügyben, de ő még a főnökénél is pontosabb részletekbe ment és lényegében tisztázta, hogy mindketten a PC-s megjelenésről beszéltek mindvégig:
„Ja, a GTA 6 az, amiről mindenki beszél. Azt hiszem idén már konzolon látni fogjuk. Az én értelmezésem szerint ősszel kijön a konzolokra, majd 2026 elején PC-re.”
Ezek alapján nehéz kitalálni, hogy honnan jött a Corsair értesülése, sőt, kicsit még a spekuláció is kihallatszik belőle. Annyi viszont igaz, hogy egy pénzügyi beszámolón teljesen alaptalanul egy ilyen infót nem böföghet be valaki csak úgy. Elvégre felelősséggel tartozik a részvényeseknek a vezetőség, és egy GTA 6 PC-s megjelenés évekkel korábban, mint azt eddig bárki gondolta volna, vélhetően a különbség egy átlagos meg egy elképesztően jó üzleti év között a Corsair számára is. Egy ilyen hírt odarakni a részvényesek és velük együtt a világ elé rendkívül felelőtlen lenne még akkor is, ha egyébként azzal kezdte van Veen, hogy ez az ő értelmezése szerint lesz így. Szóval kíváncsian várjuk, hogy mit lép erre a Rockstar Games és a Take-Two Interactive.
Borítókép: Rockstar Games