A Squid Game és A sógun szerelemgyereke lehet a Netflix következő nagy dobása

A Squid Game és A sógun szerelemgyereke lehet a Netflix következő nagy dobása

Jöhet a szamurájok viadala. 

Valószínűleg még maga a Netflix sem gondolta, hogy a Hvang Donghjok által írt és rendezett Squid Game akkora siker lesz, amekkora, ahogy arra sem számított senki, hogy az első évaddal nem ér véget a történet, és érkezik majd egy második, sőt egy harmadik etap is. Bár ilyen esetekben, amikor már az első évad is kerek egészet alkot, a folytatások ritkán sikerülnek igazán jól, a második etap azonban összességében hozta a várt színvonalat, nyáron pedig a harmadik felvonás is befut, amivel viszont már tényleg pont kerül majd a nagy kaland a végére. A Netflix persze már az utánpótláson gondolkodik, és egy olyan epikus sorozat bemutatására készül, amely érezhetően sok hasonlóságot mutat az említett dél-koreai sorozattal és még valamivel: az egykori bestseller regényt adaptáló A sógunnal. 

A Last Samurai Standing címet viselő széria története 300 szamuráj harcost követ, akik egy kiotói Tenryuji-templomban gyűlnek össze a busás pénznyeremény reményében - írja a Variety. A Netflix tehát egy újabb vérgőzösnek ígérkező túlélődrámára készül, Kaata Sakamoto, a Netflix japán tartalomvezetője pedig, ha túl sok konkrétumot nem is, de legalább elárult némi részletet az alakulóban lévő széria kapcsán. 

„Amikor a legtöbb ember a szamurájokra gondol, a japán történelem egy nagyon elbűvölő időszaka jut az eszébe. Azt azonban sokan nem veszik figyelembe, hogy az Edo-kor vége felé a szamurájok sokat veszítettek a csillogásukból és a hatalmukból. A Last Samurai Standing arról szól, hogy mi történne, ha ezek a harcosok – Japán legkeményebbjei és legjobbjai – hirtelen közemberekké válnának, és meg kellene küzdeniük az életben maradásért. A Squid Game és A sógun találkozása ez" - fogalmazott Sakamoto. 

Hogy a Netflix legújabb K-drámája mikorra várható, nem tudni, a streamingszolgáltatónak azonban van pár terve az ázsiai vonalon is, szeptemberben visszatér például az Alice Határországban harmadik évada, valamint jön az 1975-ös japán Szuperexpressz remake-je is, amelynek eredetije a Keanu Reeves és Sandra Bullock főszerepésével készült Féktelenült is inspirálta. 

Borítókép forrása: Netflix

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések