Már a megjelenése pillanatában meghódította a Steamet a Monster Hunter Wilds

Már a megjelenése pillanatában meghódította a Steamet a Monster Hunter Wilds

Órákon belül gigászi mérföldkőhöz érkezhet a friss játék.

Már a bétatesztek során kiderült, hogy hatalmas érdeklődés övezi a Capcom nagy sikerű sorozatának, a Monster Hunternek a következő részét, mely a Monster Hunter Wilds nevet kapta. Annak ellenére, hogy a játékosok bőven találtak kivetnivalót az első találkozás során, így is közel félmillióan merültek bele egyidejűleg az első körös tesztelésbe, és ehhez mérten a mai debütálás is elképesztően sikeresen zajlott.

A játékért összességében már eddig is odavoltak akik belekóstoltak, de a fejlesztők megígérték, hogy a február 28-ai megjelenésig tovább csiszolják azt, hogy már az apró hibák se bosszantsák a szörnyvadászatra éhezőket. Habár ez az első visszajelzések alapján nem sikerült maradéktalanul, így is lehengerlő rajtot vett a játék, és azonnal közel 1 millió egyidejű játékost tudott felmutatni – egész pontosan 987 482-t.

„Eltűnt emberek nyomát kereshetjük 4-en a Tiltott földeken, miközben óriási szörnyekre vadászhatunk a már ismerős fegyverekkel, de új mozdulataikkal. Töltőképernyő mentes és nyílt világú. Van mount is!" – írja Steam értékelésében látható elégedettséggel yeahunter, a népszerű magyar streamer.

A Monster Hunter Wilds tehát mostantól mindenki számára elérhető PC-n, PlayStationön és Xboxon, a fent említett teljesítmény pedig minden bizonnyal tovább fog növekedni a napokban, és biztosak lehetünk abban, hogy az egyidejű játékosok száma idővel majd átlépi Steamen a bűvös 1 milliót is.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Kitört a forradalom a Battlefield 6-ban, az első szezon skinjei miatt

A Battlefield 6 első szezonja még el sem indult, de máris kirobbant a botrány egy új skin miatt. Egy kék egyenruhás, koponyás maszkos katona annyira feldühítette a játékosokat, hogy a Reddit lángba borult, és persze megint előkerült a régi kérdés: mennyire lehet „realista” egy modern Battlefield?

Gaming - Netflixen hasít a sorozat, miközben a Splinter Cell remake ismét bajban

Ha eddig nem lett volna sok a kérdőjel a Ubisoft féle Splinter Cell remake körül, akkor most itt az újabb aggodalomra okot adó jel. Rendező nélkül maradt ugyanis a projekt, pedig a Netflix animációs sorozata, a Splinter Cell: Deathwatch alapján úgy tűnik megnőtt az érdeklődés a franchise iránt.

Közvetítések