Lehullott a lepel a következő ajándék játékról.
Ahogy már ezelőtt több száz alkalommal, az Epic Games ezen a csütörtökön ismét újabb ingyenesen elérhető játékot adott hozzá a Store-jához, melyre bármelyik látogató pár kattintással lecsaphat. Ezúttal a Mages of Mystralia van terítéken, melynek a behúzásával 5 520 forintot spórolhatunk. A 2017 májusában kiadott díjnyertes akció-kalandjáték izgalmas utazást kínál nekünk a mágia világába, ahol a múlt rossz döntéseit kell helyrehoznunk a Mystralia királyságban. Egészen következő csütörtök – azaz március 6 – 17:00-ig tehettek szert rá, akkor is ugyanis egy újabb cím váltja, melyről mostanra már lehullott a lepel.
Ezeket olvastad már?
Them's Fightin' Herds
A Them's Fightin' Herdshez Lauren Faust rajzfilmproducer tervezte az imádni való karaktereket, melyekkel 2D-s verekedésekben vehetünk részt. A cuki külső egy komoly harci játékot rejt, melyben összemérhetjük tudásunkat a gép, de akkor más felhasználókkal is. A harcrendszert úgy tervezték, hogy mind a műfajban kezdőnek számító, mind a már profi résztvevők kiélvezhessék az általa nyújtott lehetőségeket. A játék a 2020-as debütálása óta nagyon pozitív véleményeket tudhat a magáénak, és ha most csapunk majd le rá, akkor ezzel egész pontosan 5 520 forintot spórolhatunk.