A játékből kikerült a netre egy részlet, miszerint a régi részekben oly imádott és humoros elfoglaltság most sem hiányozhat majd, de van egy bökkenője a dolognak.
A Microsoft sajnos hivatalosan is elhalasztotta a Fable rebootot. Az akció-RPG-t a Forza Horizont gyártó Playground Games fejleszti, és hiába jelentették be már 2020-ban a projektet, nem sikerül idén sem a végére jutni. Ezek után már csak egy évvel később, tehát 2026-ban kapjuk meg a legendás franchise legújabb felvonását, de azt persze nem tudni, hogy az év melyik részében örülhetünk majd neki.
Craig Duncan a hivatalos Xbox Podcast egyik epizódjában azért hozzátette, hogy ez nem is jelent akkor problémát:
„A Fable-re mindenképpen megéri a várni.”
Kaptunk legalább kárpótlásul – már ha ezt lehet annak nevezni – egy rövid játékmenet videót, amelyből kiderül milyen is lesz maga a játék. Egy másik érdekességet is kiszúrtak a rajongók, hiszen egy snitt erejéig bekerült a klipbe a régi csirkés feature is.
A főszereplővel nemes egyszerűséggel fel lehet majd rúgni ezeket a szárnyasokat. Ez nem új keletű dolog, hiszen már az első résztől kezdve meg lehetett ezt tenni a Fable-ben, sőt még csirkerúgó versenyen is részt lehetett venni, a fődíj pedig egy nagyon menő csirke sisak volt.
Chicken kicking is back in Fable (2026) pic.twitter.com/kj0dsSS8AE
— XboxCore (@_XboxNews) February 25, 2025
Ez persze csak poén a fejlesztők részéről, de jól mutatja mennyit változott a világ, hogy sokaknak ez a felvétel nem tetszik. Egyesek ezek miatt nem igazán vennék meg a játékot, mások szerint a mesebeli grafikával ez vicces volt, a valósághűbb kinézettel már koránt sem. Azt se felejtsük el, hogy a PETA ezekre simán ráugrik, tehát még az ő felháborodásuk sem kizárható, mert nagyon elítélik az állatok bármiféle kihasználását vagy bántalmazását, még a videójátékokban is.
Már most megosztja tehát a játékosokat ez a jelenet, ezért simán megtörténhet, hogy beletörik a bicskája a csirkés feature-be a Playground Gamesnek, amilyen érzékeny világot élünk jelenleg.
Borítókép: Steam