A játékosok már most testreszabhatják az élményt.
Nem fért kétség hozzá, hogy a 2025-ös év legvártabb játékai közé tartozik a Capcom legendás sorozatának a következő része, a Monster Hunter Wilds is. Már a nyílt bétatesztek során is sok millióan próbálták ki a címet, az egyidejű játékosok száma Steamen pedig megközelítette a félmilliót. A fejlesztők azt ígérték, hogy a játék február 28-ai kiadásáig javítják a korábban felmerült problémákat, amit nagyjából sikerült is, de azért találkozhatnak bosszantó hibákkal a játékosok, ám ez láthatóan nem szegte kedvüket, ugyanis brutális rajtot vett a Wilds, ráadásul a hozzá készült modok is szaporodnak, jó pár meg még a debütálása előtt elérhető volt.
Amint elérhetővé vált a játék a PC-sek, PlayStationösök és az Xboxosok számára, azonnal tömegek vágtak bele a kalandba. Steamen alig pár óra kellett, hogy a legjátszottabb cím legyen, és átlépje az egyidejű játékosok számában az 1 milliót, ami alapjáraton is, de egy 70 dolláros cím esetében még nagyobb teljesítmény. Ez pedig még csak a kezdet, és az elkövetkezendő napokban tovább tetőzhet a felhajtás. A modokra visszatérve azonban meglepő, hogy már február 28-a előtt is elérhető volt nagyjából 30 kiegészítés a Nexus Mods oldalán, melyek kisebb nagyobb változtatásokat eszközöltek a játékban.
Többek között ott van például a Kitty Big, mely eddig a legnépszerűbb kiegészítő, és segítségével hatalmassá varázsolhatjuk palico segédünket, de az Infinite Consumables és a Damage Adjuster a játék nehézségét segít még jobban testreszabni, míg egyes modok a grafikán változtatnak. Az biztos, hogy az elkövetkezendő napokban ezek száma ugrásszerűen megfog nőni.
Ezeket olvastad már?