Innen még talán van visszaút az Activision számára.
A Guitar Hero a 2000-es évek egyik legikonikusabb játéka, mely sikeresen ötvözte a zene és a videójátékok világát, nem csoda tehát, hogy egész sok részt megélt, és a mai napig örömmel veszik elő a rajongók. Sajnos a 2015-ös Guitar Hero Live után azonban már nem kaptunk folytatást, és úgy tűnt, hogy akár örökre is búcsút inthetünk a sorozatnak, egészen mostanáig. A napokban ugyanis az Activision a semmiből jelentette be a Guitar Hero Mobile-t, ami viszont sajnos nagy felháborodást keltett a közösség köreiben.
10 évvel az utolsó Guitar Hero játék után az Activision újraéleszti a franchise-t egy mobiljáték keretében, és ezt egy Instagram posztban jelentették be, mely sokkolta a rajongókat. A közzétett képhez azt a szöveget csatolták, hogy „Játssz a magad módján – a Guitar Hero mobilra megy". Persze sokan már annak sem örültek, hogy egy telefonos játékról van szó, de a valódi problémát az alábbi kép jelentette, mely láthatóan a mesterséges intelligenciával lett generálva.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem túl bizalomgerjesztő, hogy egy érkező játékhoz egy olyan képet csatolnak, melynek valójában semmi köze hozzá,ráadásul ennyire nyilvánvalóan. A hozzászólások között rögtön megjelentek az olyan kommentek, mint például a „az AI Hero szuperül néz ki" vagy a „nagyon várom, hogy végre játszhassak az AI Hero-val". A bejegyzést azóta egyébként elrejtette az Activision a negatív visszajelzéseket látván a nagyközönség elől.
Érthető azok csalódottsága, akik sok éve várnak egy korrekt folytatásra, helyette pedig egy mobilos verziót kapnak, melyhez még csak egy normális kép sem lett csatolva. Egyébként mint kiderült, az Activision előszeretettel használ a többi játékához is a mesterséges intelligencia által készített képeket, melyek nem tükrözik a valóságot.
Ezeket olvastad már?