Ha annyi forintosunk lenne, ahányszor megváltozott az ESL Pro League formátuma! Sebaj, azért még segítünk eligazodni abban, hogyan szurkolhatsz torzsinak és sl3ndnek az EPL 21. szezonjában.
Bár a Counter-Strike 2 világrendje megváltozott, amikor 2025-től kezdve a Valve leszámolt a partnerligákkal, attól még az ESL Pro League nem megy sehová! Igaz, a legrégebb óta működő tier 1-es liga most alaposan felfordult a variálások következtében. Tehát amíg tavaly már 32 csapattal, tripla-dupla vigaszágas-kieséses rendszerben, öt héten át pörgött az akció Máltán, addig idén az ESL stockholmi stúdiójában mindössze két hét alatt lezavarják a szervezők az egész versenyt. A lebonyolítás pedig jobban hasonlít majd a PGL Kolozsvárra, mint bármire, amit eddig EPL-en láthattunk, ezért arra számítunk, hogy ez biztosan megzavarja még azokat is, akik egyébként régóta követik szezonról szezonra az eseményeket.
Az ESL Pro League 21. szezonja a szokásos csoportkör helyett egy Stage 1 nevű selejtezővel indult el múlt hét szombaton. Innen azóta a nyolc legjobb csapat, név szerint a SAW, a sl3nddel induló GamerLegion, a 3DMAX, az Eternal Fire, az MIBR, a FURIA, a paiN és a TYLOO jutott tovább. A Stage 2-ben ezekre az ötösökre a világ néhány legjobb csapata vár majd, köztük a már említett PGL Kolozsvár címvédőivel, torzsival és a MOUZzal. A mezőny további tagjai a Spirit, a Vitality, a The MongolZ, a MOUZ, a Falcons, a G2, a NAVI és a Liquid lesznek – a FaZe sajnos nem vállalta ezt a tornát.
Ebben a március 7-én, pénteken induló szakaszban egy kizárólag Bo3-akból álló svájci rendszert láthatunk majd. Ami viszont más versenyekhez, különösen a Majorhöz képest újdonság, hogy nem Buchholz-rendszerrel sorsolják a meccseket a szervezők, hanem a játékosokra bízzák ezt a feladatot, akiknek sorba kell rendezniük az ellenfeleiket. Ennek a végeredményét már láthatjuk is, hiszen az első mérkőzéseket már ismerjük:
10:30 - Spirit vs TYLOO
10:30 - Vitality vs MIBR
13:00 - The MongolZ vs GamerLegion
13:00 - Eternal Fire vs 3DMAX
15:30 - NAVI vs SAW
15:30 - MOUZ vs FURIA
18:00 - G2 vs paiN
18:00 - Falcons vs Liquid
Amire a következő napokban számítani kell, hogy a magyarok teljesítményét nagy figyelemmel kísérjük majd, hiszen torzsi több mint versenyben van a bajnoki címért, sl3ndék pedig szintén egészen jól muzsikálnak, így simán elcsíphetnek egy helyet még a rájátszásban. A rájátszásban, ahol összesen nyolc csapat bizonyíthatja a rátermettségét egy egyenesági kieséses formátumban. Szurkolni pedig nem csak van kinek és miért, hanem van is hol! Ugyanis természetesen idén is magyar nyelven követhetitek az EPL-t az Esport1TV közvetítésén a Twitchen. Tarts velünk március 7-16. között az adásainkon, derítsük ki együtt, hogy melyik Counter-Strike 2 ötös a legjobb most a világon!
Borítókép: Luc Bouchon, ESL FACEIT Group