IShowSpeed Discordos boxmeccsétől idén még nem láttál nevetségesebbet

IShowSpeed Discordos boxmeccsétől idén még nem láttál nevetségesebbet

Most nem ő volt a középpontban, ennek ellenére egy kis pénzzel sikerült rávennie két emberkét, hogy bohócot csináljanak magukból.

Lehet szeretni vagy nem szeretni, de IShowSpeed mondhatni a streamelésre született. Az egy dolog, hogy állandóan feltűnősködik, amivel egyeseket még képernyőn keresztül is zavar, és kizökkent a komfortzónájukból, illetve szinte bárkire ráugat, ha úgy tartja kedve, de ez az egyszemélyes show hatalmasat megy a neten. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy az elmúlt egy esztendőben egy csomó országot bejárt, mondhatni amolyan turnészerűen, és mindenhol rengeteg rajongó vette körül. A mai napig milliók követik szinte minden egyes mozzanatát, nem olyan régen pedig még a hivatalos brit Bajnokok Ligája közvetítés elemzőasztalánál is feltűnt.

Ráadásul mindig kitalál valamit, amivel nemcsak magát, hanem a hatalmas követőtáborát is szórakoztatni tudja. Legutóbb például az jutott eszébe, hogy rendez egy e-boxmeccset, amelyre a követői jelentkezhetnek. Jól olvastad, nem elírás, ugyanis ez nem egy hagyományos öklözés volt két jó kondiban lévő fiatalember között, hanem Discordon keresztül történt. Bekapcsolódtak egy videóhívásba, amelynek Speed volt a házigazdája, és ezáltal egyben a meccs bírója is, majd ezt követően otthon a négy fal között mindkét fél megmutathatta, hogy mire is képes. A tartalomgyártónak és a nézőknek nagyon bejött a dolog, azonban nagyjából fél perccel az első menet megkezdése után rájött a két résztvevő, hogy ez egy oltári nagy baromság. Még magát a videóst is oltogatták, amire Speed egyszerűen csak kirakta őket a hanghívásból.

A szavak helyett inkább meséljen a videó erről a fergeteges eseményről:

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések