Ki nem találnád, mi volt a célja a Microsoftnak az Aknakeresővel

Ki nem találnád, mi volt a célja a Microsoftnak az Aknakeresővel

A játék, amire egy világ függött rá. 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a Microsoftnak egy Aknakereső nevű játéka, ami alapvetően az agyunkat tornásztatta meg, de az sem ártott, ha a szerencse is mellénk állt. A játékszabály nagyon egyszerű volt: a helyszín egy aknamező, a mi feladatunk pedig, hogy úgy találjuk meg az elrejtett aknákat, hogy közben elkerüljük őket. A felfedett cellákon lévő szám arra utal, hogy hány akna van az adott cella mellett, ezek alapján pedig nagyjából már ki lehet logikázni, hogy szabad-e az adott cellára kattintani vagy inkább messze kerüljük el. 

Az Aknakereső, angolul Minesweeper 1990-ben debütált a Windows Entertainment Pack részeként, a Windows 3.1 operációs rendszerben pedig már az alapfelszereltség részét képezte - mindenki kedvenc kártyajátékával, a Pasziánsszal együtt. Az Aknakereső tipikusan olyan játék volt, ami hamar függőséget okozott, még maga Bill Gates is a program megszállottja lett olyannyira, hogy munkatársai egy idő után kénytelenek voltak letörölni a gépéről a programot, mert a nagyfőnök egyfolytában azzal vesztegette az idejét. A bombás játékra tehát sok millióan kattantak rá világszerte, pedig a Microsoftnak állítólag egyáltalán nem ez volt a célja. 

A redmondi cég még 2023-ban tett közzé egy videót hivatalos YouTube-csatornáján, amelyben egy nagy titokról rántották le a leplet, egészen pontosan arról, hogy miért építették bele a játékot - a Pasziánsszal együtt - a Windows operációs rendszerbe. Nos, mint kiderült, a techcég valójában oktató céllal fejlesztette ki a két ingyenes, regisztrációt nem igénylő játékot, mégpedig azért, hogy ezekkel tanítsa meg az embereket az egér használatára. Ekkoriban még kevésbé volt elterjedt a kurzor mozgatására alkalmas periférfia, és mindkét játék olyan volt, amit lehetetlenség lett volna csak billentyűzeten végigjátszani. 

Az Aknakereső egyébként nem teljesen a Microsoft találmánya, állítólag egy Mined-Out nevű program inspirálta a cég két fejlesztőjét, Curt Johnsont és Robert Donnert a játék megalkotásában. A Mined-Out pedig egy Ian Andrew nevű programozó fejéből pattant ki, aki 2014-ben úgy nyilatkozott, hogy a Microsoft gyakorlatilag ellopta az ötletét, és így született meg sokak kedvence, az Aknakereső. 

Borítókép forrása: Microsoft/GameRant 

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - Két nagyszerű Call of Duty játék is teljesen ingyen a tiéd lehet, ha sietsz!

Van az a ritka pillanat, amikor az ember csak néz maga elé, és azt kérdezi: „Ez most komoly?” Nos, úgy tűnik, pontosan egy ilyennek vagyunk éppen szemtanúi. A Call of Duty: Modern Warfare 2 és Modern Warfare 3 jelenleg teljesen ingyen elérhető az Xbox Store-ban, legalábbis egyelőre még biztosan. És nem, nem demóról, meg próbaverzióról van szó.

Közvetítések