Az EA Skate-be kis túlzással hamarabb került mikrotranzakció, mint gördeszka

Az EA Skate-be kis túlzással hamarabb került mikrotranzakció, mint gördeszka

Az EA a legújabb játékával sem hazudtolta meg magát, pedig még csak zárt alfában van a skate.

Skate, akarjuk mondani skate. néven egy új gördeszkás játékon dolgozik az Electronic Arts berkein belül a Full Circle csapata. A stúdiónak ez lesz az első játéka, már lassan négy éve dolgoznak rajta, a honlapjukon elérhető vlogok alapján pedig szépen haladnak a munkálatok. Szóval nem is lenne itt semmi látnivaló, talán csak akkor, ha már nagyon közel lenne a rajtja és minket Gördeszka1.hu-nak hívnának. De aztán jöttek azok a fránya mikrotranzakciók és mindent elrontottak!

Történt ugyanis a héten, hogy az Insider Gaming megszellőztett egy levelet, amit a Full Circle a skate. zárt alfájában résztvevő játékosoknak küldött ki. Ebben arról írtak a fejlesztők, hogy „epikus játékmenet frissítés” várható egyéb „izgalmas” dolgokkal egyetemben. Ám később a lap szerint úgy folytatták ezt az üzenetet, hogy abból világossá vált, hogy az epikus kontentek alatt a mikrotranzakciók bevezetésére gondoltak a fejlesztők. Vagyis egy még bőven tesztelés alatt álló játékban már úgy költhetik a valódi pénzüket skinekre a játékosok, mintha nem lenne holnap.

Egyetlen nap elteltével pedig bebizonyosodott, hogy az Insider Gaming értesülései pontosak voltak, tényleg bekerültek a skate.-be a játékon belüli vásárlási opciók. Egy sm1one_out_there nevű Reddit felhasználó ezekről egy képet is megosztott, amiből kiderült, hogy 5 eurótól egészen 100 euróig költekezhetnek a tesztelők egyszerre egy tételben, amiért cserében 500-13 000 játékon belüli pénz üti a markukat. Az ún. San Van Bucksszal (SVB) a karakterünknek vehetünk ruhákat: például van 200 SVB-s zokni meg 400 SVB-s trikó is, nem sorolnánk tovább, el tudjátok képzelni.

Persze ha a végleges skate.-ben is lesznek mikrotranzakciók, akkor nem baj, hogy tesztelni akarják a fejlesztők ezt az aspektusát is a játéknak. Az eddig említetteken felül viszont több okból is visszás ez az eset. Egyrészt, valójában már kipróbálhatták a játékosok a mikrotranzakciókat abban az értelemben, hogy véletlenszerűen osztogattak nekik SVB-t, amit a játékon belüli boltban elkölthettek. Vagyis most az változott meg, hogy az osztogatást beszüntették, immáron csak valódi pénzért lehet hozzáférni a fizetős tartalmakhoz. Ezzel a váltással pedig nem tudjuk, hogy mit akarnak tesztelni, a bankjukat?

Másrészt, a megjelenés után a fiókokat visszaállítja majd az EA. Tehát ha valódi pénzt költött a skate.-re ez idő alatt valaki, ha osztogatás eredménye volt az összegyűjtött SVB-je és a skinjei, a játékosok akkor is elveszítik mindenüket, amit a zárt alfa alatt szereztek. Ezzel kapcsolatban viszont legalább annyi pozitívum van, hogy a korai hozzáférés indulásakor a valódi pénzzel vett SVB-t visszaadják a játékosoknak, amennyiben továbbra is ugyanazt az EA fiókot használják, amit a teszt alatt.

Borítókép: EA Full Circle

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Gaming - A TV2 Csoport közvetíti Magyarországon a világ legnagyobb e-sport versenyét

Az e-sport szerelmesei a TV2 PlaA TV2 Csoport a Warner Bros. Discovery Sports és az Esport1 csapatával exkluzív együttműködésben, e-sport dömpingre készül augusztusban.y Prémiumon követhetik élőben a világ legnagyobb e-sport versenyének, az Esports World Cupnak az egyes küzdelmeit, valamint a GeoGuessr Világbajnokságot is.

Közvetítések