A Dunder Mifflin hétköznapjait bemutató dokumentumfilmes stáb új témát keresett és talált egy haldokló középnyugati újság szerkesztőinek személyében.
A Ricky Gervais és Stephen Merchant által megálmodott brit The Office (A hivatal) számtalan remake-ek kapott, többek közt egy amerikai verziót is Steve Carell és John Krasinski főszereplésével, amelynek sikerült még az anyaszéria sikerét is túlszárnyalni - nem is kicsivel. A 2005-ben indult amcsi változat helyszíne a Dunder Mifflin papírvállalat scrantoni kirendeltsége, az ott dolgozók mindennapjait követjük egy dokumentumfilmes stáb segítségével. Persze nem egy valódi dokumentumsorozatról van szó, inkább egy áldokumentum-szériáról, amelyben csúcsra járatták a szekunder szégyent. Bár messze az amerikai változat lett a legismertebb mind közül, tavaly májusban kiderült, hogy érkezik egy új széria, amely a Steve Carell-féle széria univerzumában játszódik - mondhatni egy spin-off lesz -, a sztori viszont teljes egészében új karakterekre épül majd. Vagy mégsem?
Jeff Sneider filmes bennfentes szerint az új The Office-sorozatban visszatér majd egy jól ismert karakter is az amerikai szériából, aki a könyvelők csapatát erősítette. Oscar Martinezről van szó, aki Pamhez és Jimhez hasonlóan a „normálisabb" karakterek közé tartozott, és nagyjából még a sorozat elején kiderült róla, hogy meleg, ami persze egy sor legkevésbé sem PC szituációt eredményezett. Sneider szerint nem világos, hogy Oscarnak mekkora szerepe lesz az új történetben, az informátor szerint ugyanakkor a könyvelő már a kezdetektől fogva része a forgatókönyvnek, illetve az is biztos szerinte, hogy ezúttal is Oscar Nuñez formálja majd meg a karaktert.
A spin-off története egyébként egy nagy múltú, ám mostanra leáldozóban lévő középnyugati újság mindennapjaiba enged majd betekintést, ahol a vezetőség önkéntes riporterekkel igyekszik menteni a menthetőt. Bizakodásra ad okot, hogy showrunnerként az a Greg Daniels jegyzi a szériát, aki a brit The Office-ból amerikait csinált, valamint a Nathan For You társalkotója, Michael Koman is ott bábáskodik a sorozat felett. Az új sztori a Peacockra érkezik (idehaza valószínűleg a SkyShowtime-on lesz majd nézhető), és bár a premierdátum még nem ismert, annyit már tudunk, hogy még idén visszatérünk a The Office-univerzumba.
Borítókép forrása: NBC