Szinte garantált, hogy hamarabb kapunk Oblivion rajongói remake-et, mint számozott folytatást.
A TESRenewal nevű önkéntes modder csapat kis túlzással azóta dolgozik a The Elder Scrolls IV: Oblivion felújításán, hogy megjelent a Skyrim. Persze a munkálatok csak később, valamikor 2016-2018 tájékán indultak be igazán, de akkor is már több mint 8 éve teljes gőzerővel készül a Skyblivion nevű projekt, amit kizárólag a játékosok rajongása fűt. És ami még fontosabb, hogy az alkotók elmondása szerint a 2023. óta ismert terveiket is képesek lesznek tartani, hiszen idén januárban már csak egyetlen régió választotta el őket a célvonaltól.
A Skyrim motorját használó Skyblivion munkálatai a legfrissebb hírek szerint még mindig nagyon jól haladnak, ezen a ponton a fejlesztők már biztosak benne, hogy 2025-ben a játékosok kezébe kerülhet az alkotásuk. Ennek örömére pedig egy közel 40 perces vágatlan játékmenetet is megosztottak élő adásban a napokban, szóval végre mi magunk is könnyedén felmérhetjük a projekt állapotát valós körülmények között:
Egyébként a Skyblivion nem az egyetlen The Elder Scrolls IV: Oblivion felújítási projekt. Állítólag már évek óta dolgozik a Bethesda maga is egy remake-en a Virtuous nevű csapattal. De hiába hallottunk erről már 2023-ban és 2024-ben is pletykákat, csak nem akart eddig megjelenni. Egy hónappal ezelőtt az MP1ST adott újabb reményt az Oblivion rajongóknak, amikor azt állították a forrásaikra hivatkozva, hogy idén tervezi kiadni a Bethesda a remake-et. De hogy ebből mennyi igaz, remek kérdés, hiszen mint írtuk, párszor már felültettek minket erre a vonatra.
Borítókép: Bethesda Game Studios