A ferraris Lewis Hamilton vezette ki a boxutcából az F1 25 első előzetesét

A ferraris Lewis Hamilton vezette ki a boxutcából az F1 25 első előzetesét

Újabb év, újabb Forma–1-es játék a Codemasterstől és az EA-től. Bemutatkozott az F1 25.

Az EA és a Codemasters természetesen 2025-ben sem hagyhatta ki, hogy megajándékozzanak minket egy F1 25-tel. Igaz, borítékolható, hogy ez többé kevésbé ugyanaz lesz, mint az előző, meg az előző, meg az azt megelőző epizód. De ne legyünk ennyire lehangoltak, hiszen az előzetes alapján lehet majd visszafelé is versenyezni a pályákon, a Ferrari pedig megtanult kereket cserélni. Innováció!

Rendben, a szeszélyt félretéve azért akad pár dolog, aminek valóban örülhetnek majd a Codemasters F1 franchise-át kedvelő játékosok. Először is, visszatér a Breaking Point, amiben onnan folytatódik az évekkel ezelőtt megkezdett történet, hogy a Konnersport szeretne világbajnoki címet szerezni. Másodszor, a nyáron debütáló, Brad Pitt főszereplésével készült F1 film is megkapja a maga promóját, mert az F1 25 drágábbik kiadásában egy APXGP-s küldetéssorozat is szerepelni fog. Harmadszor, lesz néhány motorháztető alatti változás is, ezekről azonban csak később akarnak beszélni a fejlesztők. De előljáróban annyit már elárultak, hogy a My Teamhez biztosan hozzányúlnak, ezáltal több dolgot csinálhatnak majd a játékosok tulajként.

Említettük már, hogy idén is lesz egy drágább kiadása az F1 játéknak. Ez az Iconic Edition idén a Ferrariba igazoló Lewis Hamilton nevével lett fémjelezve, de nem csak a borítón lesz rajta, sok egyéb játékon belüli ajándék is hozzá kötődik majd. A korábbi évekhez képest ami újdonság még a csomag kapcsán a nevén túl, hogy a vásárlók az F1 24-ben is megkapják a 2025-ös festéseket ezzel, amennyiben birtokolják az előző játékot (a PlayStation 4 és az Xbox One verziók itt nem játszanak sajnos). Ezzel szemben a Standard Edition csak a szokásos előrendelői bónuszokat tartalmazza majd, a borítón pedig Oscar Piastri, Carlos Sainz és Oliver Bearmen lesznek láthatóak.

Az F1 25 május 27-én jelenik meg, de aki az Iconic Editiont előrendeli, az már három nappal korábban is belevághat a játékba, ami PC-re, PlayStation 5-re és PS5 Próra, valamint Xbox Series X|S-re egyaránt ellátogat majd.

Borítókép: EA Codemasters

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések