Így szerepelt a Galaxy S25-széria alapmodellje az Esport1 házi tesztjén.
A Samsung kicsit több mint két hónapja, szokásos januári Unpacked eseménye alkalmával mutatta be csúcstelefon szériájának idei évre szánt darabjait, az S25-ösöket, amelyek ezúttal is három készüléket fednek le. Kaptunk egy S25, egy S25+, valamint egy S25 Ultra nevű verziót, nálam az első, vagyis az alapmodell járt teszten. Nézzük, hogyan szerepelt!
Zsebre tesszük
A Samsung egy egyszerű kis papírdobozban juttatta el hozzám a tesztkészüléket, így saját szememmel nem láthattam a gyári dobozt, illetve azt, hogy mi van benne, de ha hihetünk a hivatalos leírásnak (márpedig valószínűleg hihetünk), akkor egy USB-C–USB-C adatkábelt és egy PIN-tűre számíthatunk a csomagban. A nem létező doboznál azért valamivel fontosabb, hogy a telefon jól néz ki, de még mennyire. A Samsung nem gondolta túl a dolgot, az iPhone-okhoz nagyon hasonló, lapos, lekerekített éleket kapunk, de ez jól mutat, és a készülék fogása is kényelmes. Előnyös, hogy a hátlap nem csúszik, nem gyűjti az ujjlenyomatokat, és végre nekem és a kis kezemnek sem kell megszakadnia, hogy átérje a kijelzőt.
A Galaxy S25 tehát egy egykezes telefon lett, és kifejezetten üdítő élmény a böhöm nagy, kétkezes eszközök után. Hogy számokat is mondjak, a készülék 70,5 x 146,9 x 7,2 milliméteres, tömege 162 gramm, vagyis nem csak viszonylag kicsi, de könnyű is, szinte észrevétlenül lapul meg a zsebünkben. Bár ránézésre törékeny hatást kelt, Gorilla Glass Victus 2 üveg gondoskodik a védelemről, vagyis nem egy nebáncsvirágot kapunk, persze ettől függetlenül a készülékre minden esetben ajánlott vigyázni. Egyébként IP68-as por- és vízállóságú, ami papíron azt jelenti, hogy 1,5 méter mélyen 30 percig is képes átvészelni a víz alatt, por pedig nem igazán juthat be a készülékbe.
Apropó kijelző. Az S25-széria alapmodellje 1080 x 2340 pixel felbontású, 6,2 hüvelykes FHD+ Dinamikus AMOLED-panellel lett felszerelni 120 hertzes képfrissítéssel és jó fénysűrűséggel – utóbbi azért is fontos, hogy a kijelző verőfényes napsütésben is jól látható maradjon.
Bivalyerős, csak néha felkapja a vizet
Bár az előző modellek nem jártak nálam, átfutva a korábbi változatok specifikációt, a legnagyobb változást egyértelműen az jelenti, hogy a Snapdragon 8 Elite processzor ketyeg a telefonban. A Qualcomm kifejezetten a Galaxy szériára kalibrálta csúcskategóriás rendszerchipjét, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy hétköznapi használat mellett a telefon remekel, ahogy azt el is várná az ember tőle, az erőforrás igényesebb feladatoknál, mint például a 4K-s videórögzítés, viszont már érzékelhetünk némi melegedést. A bivalyerős processzornak tehát ára van, mégpedig melegedés formájában, arról van szó ugyanis, hogy a hűtési technológia egyelőre még nem bír el a Qualcomm chipjével, viszont nem kellemetlen melegedésről van szó, vagyis attól azért nem kell tartani, hogy bárkinek is „megsütné" az ujját a telefon.
A hardveres témánál maradva fontos még, hogy az eszköz támogatja a Wi-Fi 7- és Bluetooth 5.4-szabványokat. Memóriából egyébként immár 12 gigabájtot kapunk a tavalyi 8 helyett, a tárhely tekintetében pedig 128 / 256 / 512 gigabájtos modellek közül válogathatunk. Nagyon fontos, hogy a tárhely nem bővíthető, ami érthetetlen és megdöbbentő lépés a Samsung részéről, tekintve, hogy ebben a kategóriában ennek mondhatni alapelvárásnak kellene lennie.
Hasít, mint a balta
A mobilon az Android 15, illetve a Samsung saját fejlesztésű szoftverének legújabb változata, az One UI 7-es fut. Tapasztalatom szerint ez remekül működik, a tesztidőszak alatt semmiféle fennakadás, döcögés nem szúrt szemet, miközben nyúztam a készüléket. A Samsung azt ígéri amúgy, hogy hét évig, vagyis 2032-ig gondoskodik a széria támogatottságáról, ami elméletben azt jelenti, hogy aki beruház az S25-re, annak jó pár évre meg van oldva a gondja. Az már persze más kérdés, hogy a mai telefonokok, csúcskategória ide vagy ide, nagyjából egyike sem olyan, mint a legendás Nokia 3210, amit agyonütni sem lehetett.
Ezen a ponton feltétlenül érdemes megemlíteni a telefon AI-funkcióit, amelyek közül nem mindegyik újdonság ugyan, de jó pár, korábban nem látott megoldással is készült a gyártó, nem véletlen. Magát a marketinget is a telefon mesterségesintelligencia-megoldásaira hegyezték ki, a gyártó AI-partnerként aposztrofálja az új szériát. Szerencsére ez nem csak üres reklámszöveg, valóban kapott egy rakat hasznos megoldást a készülék, többek közt karikázva keresés és hangtörlő is van benne - utóbbival a zavaró háttérhangokat radírozhatjuk ki a videókból. Hogy pontosan milyen AI-funkciókkal is lett felvértezve az S25, azt egy külön cikkben részleteztem – ezt alább érhetitek el.
Ami a felületet összességében illeti, a használata alapvetően logikus és egyszerű, bár nem annyira, mint mondjuk a szintén Android-alapokra épülő Xiaomi-mobilok HyperOS rendszere, amelynél intuitívabb megoldással én személy szerint még nem találkoztam. Érdemes megemlíteni még az osztott értesítési- és vezérlőfelületet: előbbit a bal felső sarokból lefelé húzva találjuk, utóbbit a jobb felső sarokból lefelé suhintva érhetjük el. Ezt a megoldást egyébként az iOS-rendszerekből csente el a Samsung, jó hír viszont – már akinek ez zavaró, mint például nekem is -, hogy a Galaxy-telefonok testreszabásához használt Goodlock segítségével visszaállítható a régi típusú megoldás.
Fotós fronton nem törték sokat a fejüket a Samsung fejlesztői, tekintve, hogy szinte ugyanazokat a kamerákat kapjunk, mint tavaly. A kamerarendszer 50 megapixeles főkamerája alatt találjuk a háromszoros optikai nagyításra képes, 10 megapixeles teleobjektívet, emellett van egy ultraszéles kamera, ami 12 megapixeles. Utóbbiban viszont nincs autófókusz, ami nagy hiányossága a kamerarendszernek, az előlapi kamera pedig 12 megapixeles felbontásra képes. A Samsung-mobil összességében szép képeket csinál, de ebben a kategóriában azért láttam már jobbat.
Az aksi a feketeleves
A Galaxy S25 üzemidejétől valószínűleg senki nem vágja magát hanyatt. Az alapmodellben egy 4000 milliamperórás telep dolgozik, amit maximum 25 wattos vezetékes- és 15 wattos vezeték nélküli töltéssel lehet tölteni. A gyakorlatban ez méréseim szerint azt jelenti, hogy átlagos használat mellett nagyjából szűk egy napot bír ki a telefon, de ha jobban nyúzzuk, akkor még ennél is hamarabb szükségünk lehet a töltőre. Apropó töltés, fél óra alatt nagyjából 65 százalékos töltöttségi szintet tudunk elérni vele.
Ez ugyan nem rossz teljesítmény, az üzemidő azonban édeskevés egy csúcskategóriás telefontól. Egy 5000 milliamperórás akkumulátort azért minimum illet volna beleszuszakolni, vagy ha méretéből adódóan az S25-ben ezt nem lehetett kivitelezni, akkor a lítium-iont ideje lenne végre elfelejteni, és más gyártókhoz hasonlóan a szilicum-szén telepek felé fordulni. Viszonyításképp: a Xiaomi 15-ben, az alapmodellben egy 5410 milliamperórás szilícium-szén aksi munkálkodik, míg az Ultra verzióban egy 6000 milliamperórás – ugyancsak szilícium-szén - megoldás kapott helyett.
Vélemény
A Samsung Galaxy S25 az elődjéhez képest viszonylag kevés újdonsággal szolgál, a legfájóbb benne pedig talán az, hogy az aksi továbbra is nagyon vérszegény, de az autófókusz és a tárhely-bővítés hiányát sem tudom mire vélni. Van viszont egy bivalyerős processzorunk, egy szupergyors rendszerünk és úgy összességében egy kellemes, kompakt csúcskategóriás telefonunk - hogy a kétségkívül figyelemreméltó AI-funkciókról már ne is beszéljünk. A Samsung Galaxy S25 messze nem tökéletes, de egy szép, kényelmes és összességében jól működő okostelefon még a hiányosságaival együtt is. Olcsónak persze nem olcsó mulatság, de az alacsony árcédula erre a kategóriára egyébként sem jellemző: a ködös ezüst, tengerészkék, jeges kék és menta színekben kapható Samsung Galaxy S25 kiviteltől függően 380–500 ezer forintért szerezhető be idehaza.