Nyoma veszett a Gang of Dragonnak és a játék mögött álló studiónak is

Nyoma veszett a Gang of Dragonnak és a játék mögött álló studiónak is

A Yakuza-széria atyja ezúttal nem tudta kidumálni magát a bajból, és új stúdiója, valamint a legújabb játéka is olyan gyorsan és nyomtalanul tűnt el az internetről, mintha csak egy rosszul sikerült maffia-leszámolás áldozata lett volna.

Toshihiro Nagoshi nem ma kezdte a szakmát, hiszen miután otthagyta a Segát és a Ryu Ga Gotoku Studiót, úgy döntött, hogy saját nevével fémjelzett fejlesztőcsapatot alapít. Egy olyan grandiózus akciójátékot szeretett volna letenni PC-re, amely simán felveszi a versenyt a korábbi sikereivel – gondoljunk csak a Yakuza sorozatra. Ez lett volna a Gang of Dragon, amelyet a tavaly decemberi The Game Awards-on jelentettek be a nagyközönségnek. A projekt mögé beállt a kínai óriás, a NetEase is főbefektetőként, így a rajongók joggal bízhattak abban, hogy egy újabb keleti akció-orgia van megszületőben.

Amikor elzárják a pénzcsapot

A játékipar jelenlegi, meglehetősen viharos és instabil helyzete azonban a legnagyobb neveket sem kíméli. A baljós árnyak akkor kezdtek gyülekezni, amikor a NetEase hirtelen úgy döntött, hogy megvonják a támogatást a stúdió egyetlen készülő játékától, a Gang of Dragon-tól. Pénz nélkül pedig – ahogy az lenni szokott – gyorsan megáll az élet a fejlesztőknél.

A lejtőn innen már nem volt megállás:

  • Első felvonás: Néhány héttel ezelőtt szó nélkül megszűnt a stúdió hivatalos YouTube csatornája, és az összes kedvcsináló előzetes köddé vált.
  • Második felvonás: Nemrég a hivatalos weboldal (Nagoshistudio.com) is megadta magát, jelenleg már csak egy barátságtalan DNS-hibaüzenet fogadja a látogatókat.
  • A kegyelemdöfés: Ha valaki rákeres a tokiói stúdióra a Google Maps-en, a rendszer már „végleg bezárt” státusszal jelöli a helyet.

Bár hivatalos, ünnepélyes búcsúközleményt még nem adott ki sem a stúdió, sem a NetEase, a jelek több mint egyértelműek, a Nagoshi Studio csendben, angolosan távozott a színpadról, a Gang of Dragon sorsa pedig ezzel végleg megpecsételődni látszik.

Borítókép: Steam

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Közvetítések