Egy két éve megjelent stratégiai játék várja az érdeklődőket a Steamen, miután nemrég egy hatalmas frissítéssel álltak elő a fejlesztői.
Ha még nem találtál magadnak programot a hétvégére, ne keress tovább! A Relic Entertainmentnél ugyanis annyira jófejek voltak, hogy március 6-10-ig bárki ingyen játszhat a Company of Heroes 3-mal, a 2023-as második világháborús stratégiai játékukkal, ami nemrég kapott egy óriási 2.0-s frissítést. Tehát nem csak azoknak érdemes most ránéznie erre a címre, akik még soha nem próbálkoztak vele, hanem azoknak is, akik esetleg csalódtak a megjelenésekor benne. A fejlesztők ugyanis azt remélik, hogy végre sikerült utolérniük a széria rajongóinak elvárásait.
Company of Heroes 3
A Company of Heroes 3 a megjelenésekor sajnos nem tudott felnőni az előző epizódokhoz, összességében azóta is vegyes értékelésen áll a Steamen. Ugyanis valójában csak annyira volt jó, hogy a korábbi részeket utolérje, tökéletesen lemásolja, de abszolút biztonsági játékot játszott, hibái is voltak szép számmal, így az RTS közönség inkább gyorsan megfeledkezett róla. Most viszont a kiadás 2. évfordulójára a Relic Entertainment előállt a 2.0-s frissítéssel, ami látszólag teljesen új életet lehelt a programba mind tartalmi, mind technikai oldalról. Ráadásul az elmúlt hetekben nagyon pozitív véleménnyel voltak a játékosok is, vagyis valamit tényleg jól csinálhattak a fejlesztők. Szóval ha eddig ódzkodtál a kipróbálásától, ez most az a pillanat, amikor igenis megéri letölteni a Company of Heroes 3-at. Ha másért nem is, legalább a nosztalgiáért, ugyanis néhány klasszikus CoH1 és CoH2 pálya is visszatért a nagy frissítéssel.
A Company of Heroes 3 egyébként nem csak az ingyenes hétvége miatt lehet érdekes most, hanem a remek akciókért is. Az alapjátékot március 13-ig féláron, 54,99 euró helyett 27,49 euróért húzhatod be a Steamen. Ha ehhez még mellétennéd a két előző részt is, akkor kicsit több mint 3 eurót kell ráfizetned az akciós árra a Company of Heroes Franchise Collection választásakor. A CoH3 első DLC-jének 30%-os árvágása miatt pedig a két eddig megjelent fizetős tartalmi bővítésért most csak 33,48 eurót kérnek összesen.
Borítókép: Relic Entertainment