A FromSoftware bemutatta a legújabb játékát, melyhez rögtön egy előzetest is kaptunk

A FromSoftware bemutatta a legújabb játékát, melyhez rögtön egy előzetest is kaptunk

A stúdió kimondottan Nintendo Siwtch 2-re készíti.

Végre már nem csak pletykákra alapozhatunk a legújabb Nintendo konzol kapcsán, hiszen a ma megrendezésre került Nintendo Switch 2 Direct során a vállalat felfedte lapjait. Kiderült, hogy a várva várt eszköz már most nyáron érkezik, és hozzá több kiváló játék, valamint olyan funkció is bemutatásra került, mint például a gamechat, a megújult videóhívás, vagy a gameshare – ezekről ide kattintva olvashatsz bővebben. Az ára azonban egész borsos lesz, ugyanis nagyjából 167 ezer forintot kell majd kipengetnünk érte. Mindenesetre most mindenki lázban ég, a FromSoftware pedig ezt megtetézte azzal, hogy bemutatta legújabb játékát, melyet kimondottan erre a konzolra fejlesztenek.

A Dark Souls, a Bloodborne és az Elden Ring játékok után a FromSoftware videójáték-fejlesztő vállalat felfedte soron következő címét, a Nintendo Switch 2 exkluzív The Duskbloods-ot. A 2026 folyamán érkező játékhoz rögtön egy bemutatót is kaptunk, mely alapján leginkább a vállalat korábbi projektjeinek találkozásaként írható le. A felhasználók a Twilight Bloodlines szerepébe bújhatnak, és különleges képességeikkel küzdhetnek a győzelemért. A PvPvE összecsapások ígérő online multiplayer kalandban egyszerre 8 játékos vehet részt, ahol a szörnyek, és az egymás közötti fölényért megy a harc. Az előzetes rendkívül magával ragadó atmoszférát, és kifejezetten szép grafikát ígér, de többek között dinókkal és jetpackekkel is találkozhatunk benne.

Ezeket olvastad már?

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - Ezek voltak Xboxon a legnépszerűbb játékok 2025-ben

Régi legendák és új trónkövetelők vívják harcukat az Xbox legfrissebb toplistáján, ahol egy elfeledett klasszikus feltámadása és a platformok közötti határok elmosódása kavarja fel az állóvizet. Miközben a biztosnak hitt sikerek látványosan zuhannak a mélybe, a „Zöld Csapat” titkos fegyverei olyan helyeken is győzedelmeskednek, ahol senki sem várta volna őket.

Gaming - Deadpool elszabadult, és GTA-mémmel trollkodik a Marvel Rivals-ben

Amikor Deadpool újraéled a Marvel Rivals-ben, egy pillanatra kiesik a szuperhős szerepéből, és egyenesen a játékoshoz kiszólva idézi meg Los Santos szellemét. Ezzel a fricskával nemcsak a halál végtelen körforgását gúnyolja ki, hanem egyértelművé teszi, hogy ez csak egy videojáték.

Közvetítések